1. AZ ÚN. „MAGYAR ESPERESSÉG” TÖRTÉNETE

                  Az 1958-as év történései:

 

Mogens V. Zeuthen, az LVSZ kisebbségi egyházak osztályának titkára, 1957-ben látogatást tett a kisebbségi Lutheránus Egyházak székhelyein Jugoszláviában, így többek között Szabadkán is. Most már erőteljesen hangsúlyozta az LVSZ elvárását, hogy a Jugoszláviában élő evangélikus egyházak alakítsanak egy közös lutheránus egyházat, mely együttesen egy erős, 100.000 lelket számláló egyház lehetne a térségben. Ennek értelmében 1958. április 20-án az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban egyházi zsinatot tartott Szabadkán, amelyen vendégként megjelent a Szlovák Evangélikus Egyház képviseletében Juraj Struharik püspök és Milan Štrba esperes, akiket korábban Zeuthen titkár szintén meglátogatott, az említett témakörben. Struharik püspök is felszólalt, és a zsinat előtt ismertette az LVSZ tervét, mely szerint Jugoszláviában egy közös lutheránus egyházat kellene megépíteni. Eddig a Jugoszláviai Lutheránus Egyházak Szövetségében együttműködött mind a négy tagegyház, de ez nem hozta meg az elvárt eredményeket. Ha egyesülnének, egységesen erősebbek lennének és az egységes egyház hathatósabban folyamodhatna támogatásért az LVSZ-hez. Sostarec szuperintendens felszólalásában előbb rövid történelmi visszapillantást adott az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban 1918 előtti és utáni szervezeti felépítéséről, majd ő is rátért a mai időkben jelentkező felfogások ismertetésére. E szerint, - ismételte meg, az a vélemény van kialakulóban, főleg az LVSZ-ben, hogy szükség lenne egy egységes Jugoszláviai Evangélikus Egyház létrehozására. Azonban ezek eddig is együttműködtek egy Szövetség keretén belül, ebben az értelemben a Magyar és a Szlovák egyházak is. Sostarec szuperintendens azt is megjegyezte, hogy  tartanunk kell magunkat saját Alkotmányainkhoz és a Jugoszláviai Lutheránus Egyházak Szövetségének Szabályzatához, legfőképpen annak első és második paragrafusához.

A zsinat tudomásul veszi az egyesítési törekvéseket, az LVSZ felkérését, egyelőre azonban nem lát módot az egyesítésre, mivel a szervezeti felépítés még nincs megoldva, de nem határolja el magát a további esetleges útkereséstől.

 

Mogens Zeuthen titkár visszautazása után így nyilatkozott: „Végtelenül sok probléma van” - mondta, az 1957 tavaszán tett jugoszláviai körútja után - „de a jugoszláv egyházak lelki, és adminisztratív tekintetben részben nagy előrelépést tettek.”[1]

 

A Szlovák Evangélikus Egyház 1958-as évi Évkönyvében, az 1958. június 26-án megtartott zsinaton elhangzott püspöki jelentésben ez olvasható: „Jugoszláviában négy önálló Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház van. Már évek óta együttműködnek az Evangélikus Egyházak Szövetségében a Jugoszláv Föderatív Népköztársaságban, mely azonban ebben az évben 1958.május 9-én Muraszombatban át lett szervezve. Tulajdonképpen az új szövetség alapjai, melyekkel kapcsolatban egyes tagegyházak megjegyzést tehettek, még  az 1958. január 8-i ülésen Ljubljanában le lettek fektetve. Egyelőre ezen a szövetségen kívül áll a Horvát Ágostai Hitvallású Evangélikus Esperesség, de más áthidalhatatlan akadályokba is ütközik. Bármennyire is kívánatos lenne, hogy ez a négy egyház egyesüljön, mindinkább világossá válik, hogy ennek még nem jött el az ideje. Csak az Ágostai Hitvallású Magyar Evangélikus Esperesség csatlakozott hozzánk, Szlovák Evangélikus Egyházhoz, megtartva teljes autonómiáját, és - engem saját püspökükké is kikiáltottak. De nem is annyira szervezeti egyesülésről van itt szó, hanem lelkiről, hogy mindannyian érezzük és tudjuk, Jézus Krisztus egy teste vagyunk.”[2]

A püspöki naplóban úgy találjuk beírva, hogy 1958. április 20-án „részt vettem a Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Esperesség esperességi közgyűlésén Szabadkán, hozzánk való csatlakozásuk alkalmából.”[3]

Miután a zsinat a püspöki jelentést elfogadta, „Struharik püspök javaslatot tett arra, (5.pont), hogy  jegyzőkönyvbe kell vételezni a Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Esperesség egyházunkhoz való csatlakozását, Szerbiában.[4] A javaslatokat elfogadták. Ezzel tulajdonképpen a Szlovák Evangélikus Egyházban megszületett az ún.”Magyar Esperesség”, hiszen a jegyzőkönyv nem „lelki egyesülésről”, hanem világosan kimondva – „csatlakozásról” beszél.

Struharik püspök az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban zsinatán, Szabadkán, mint vendég vett részt, ahol a zsinati elnökség ismertette az LVSZ egyesítési törekvéseit, de ezen túl nem jutottak, hiszen egyesülési nyilatkozatot nem írtak alá, éppen arra hívatkozva, hogy erre még nem érett meg a helyzet, hiszen a feltételek még nem lettek kidolgozva. A zsinat az egyházat nem változtatta semmilyen határozatával esperességgé. A szlovák püspök, Egyházának Zsinatán történt bejelentése nem alapult valós tényeken, dokumentáció hiányában pedig teljesen jogtalan volt.

A Szlovák Egyháznak, 1958. június 26-án tartott zsinatára egyébként az ún. Ágostai Hitvallású Magyar Evangélikus Esperesség nem kapott meghívót, senki sem vett részt rajta. Az eddigi szlovák esperességek esperesei mind beszámoltak a bácskai, bánáti és szerémségi szlovák esperességek munkájáról. Az ún. Magyar esperesség,  annak, mint egyháznak, eddigi két esperessége, de egyházközségei sincsenek feltüntetve a Szlovák Egyház sematizmusában sem, ahol viszont részletesen le van írva, hogy a Szlovák Evangélikus Egyháznak három esperessége van, 26 anyagyülekezete, 8 leánygyülekezete van. Lélekszáma: 60.000.[5] A magyar gyülekezetek azonban, akikhez a németek is tartoztak, nincsenek feltüntetve sehol sem.  Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában – Vajdaságban tulajdonképpen erről a zsinati történésről nem is tudott.

Ugyanebben az időpontban még aktívan működik a Jugoszláviai Lutheránus Egyházak Szövetsége, melyben egyházunk egyenrangú a többivel, és melynek ezekben az években Sostarec Ferenc szuperintendens az elnöke.

1961-ben a Lutheránus Egyházak Szövetsége Jugoszláviában Opatijában tartotta meg a szokásos közös lelkészkonferenciát, immár az ötödiket. Erről az Évkönyvben cikkezve Struharik püspök ezt írja: „Ugyanis Jugoszláviában ma 4 önálló evangélikus-lutheránus egyház van.”[6] A nyilvános istentiszteleten Sostarec hirdette az Igét.

1960-ban, az Európai Egyházak konferenciájára Nyborgba, egyházunkat mint az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyházat a Szerb Népköztársaságban hívják meg. Hasonlóképpen az 1961-ben megrendezésre kerülő berlini Kirchentag-ra is, Sostarec Ferenc szuperintendenset hívják meg, amelyen részt is vett.[7]

1962-ben, a Szlovák Evangélikus Egyház Évkönyvében megjelenő püspöki jelentésben, a jugoszláviai egyházakkal való együttműködésről szóló cikkben  a következőket olvassuk: „Igyekszünk egyetértésben élni minden egyházzal..., így legfőképpen a hazai evangélikus egyházakkal. De ezek valójában a volt Ágostai Hitvallású Német Evangélikus Keresztyén Egyház Jugoszláviában – maradványai, és a múlt előítéleteivel terheltek, és ez nehézségeket okoz az őszinte együttműködés útján és az esetleges egyesülésben. Úgy tűnik, mintha ez irányban az utóbbi időben kívülről hatni szeretnének ránk, de a mai körülmények között  a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházainak egyesüléséről, több oldali belső törekvések ellenére is, véleményem szerint egyelőre szó sem lehet. Ennek előbb meg kell érnie egyes egyházak belsejében. A szlovénoknál pillanatnyilag ebből a szempontból a legnagyobb nehézségekre találunk, de mi, szlovákok is, előbb jól meg kell, hogy gondoljuk, hogy egyházunk népi jellegéről oly könnyen lemondunk-e.”[8]

Ugyanezen a Zsinaton, 1962. július 26-án, Kovačicán, a három szlovák esperesség esperese beszámolt az esperességek szolgálatáról, de az ún. „magyar esperesség” továbbra sincs feltüntetve, egyetlen egy egyházközség, lelkész, de Sostarec szuperintendens sem. Mindez azon egyszerű okból, hogy a Szlovák Evangélikus Egyház illetékes intézményei nem is dönthettek arról, hogy a mi Egyházunk egyesült, vagy csatlakozott volna a Szlovák Evangélikus Egyházhoz. A Szlovák egyház taglétszáma: 52.636.

Struharik püspök Sostarec szuperintendensnek 1962. június 19-én kelt levelében, a Szövetség soronkövetkező ülése előtt a következőket írja: „Amikor írtam Önnek múlt alkalommal, egyházaink egyesítéséről írtam. Hogy ne értsen  félre, szükségesnek tartom,  visszatérni a dologra. Nem arról van szó, nem is az a fontos, hogy ebben a pillanatban szervezetileg egyesítsük 4 egyházunkat, hogy egy tető alá hozzuk őket egy igazgató domináns püspökség alá. Nem. Legalábbis a mai körülményekben nem. De nem olyan fontos az a jövőre vonatkozóan sem. Én azonban a lelki egyesítésre gondolok, hogy kölcsönösen megismerjük egymást, és nemcsak a lelkészi kar, hanem híveink is, hogy ápoljuk az együvétartozás tudatát.”[9]

 

Az LVSZ 1963. július 30. és augusztus 11. között tartotta meg negyedik nagygyűlését Helsinkiben. A nagygyűlésre meghívót kapott természetesen mind a négy tagegyház Jugoszláviából. A nagygyűlésen az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyházat a Szerb Népköztársaságban – Sostarec Ferenc szuperintendens képviselte. A nagygyűlés IV. szekciójának munkájában, a Weltmission-ban vett részt, melynek elnöke R.B.Manikam volt Indiából, titkára R.Pedersen, az LWB képviseletében Genfből.[10]

Az LVSZ 1966-os archív kivonatában a következő adat szerepel: „1966-os feljegyzéseink szerint Jugoszláviában az LVSZ-nek 4 tagegyháza van. 1966-ban Sostarec – Magyar – Egyházának a taglétszáma 7.000.”[11]

 

      Az 1967-es esztendő történései:

 

Az LVSZ hivatalos kimutatása szerint tehát 1966-ban Jugoszláviában négy tagegyháza van. Sostarec szuperintendens 1967 őszén azt írta az LVSZ Európa titkárának, Paul Hansennek, hogy nem érzi jól magát, feleségét kétszer műtötték, ők maguk és az egyház is szűkös anyagiakkal rendelkeznek. Látogatóba hívja Hansent, de még csak nem is céloz az egyesülési tervekre. 1968 márciusában írta utolsó levelét, melyben két kérvényt hagyott jóvá,  ösztöndíjakra. Ezeket a leveleket az egyház hivatalos pecsétjével látta el. Ezek után már Sostarectől semmi sem érkezett írásos formában.

Struharik püspök, miután 1967-ben a Lutheránus Egyházak Szövetségének soros elnöke lett, 1967. október 18-án kelt egyszerű levelében értesítette Hansent, hogy a Lutheránus Egyházak Szövetsége összeült, és ő ezen fontos hírt közölt: „a magyar esperesség” teljesen egyesült a mi egyházunkkal. Az LVSZ megjegyzése: Struhárik „esperességről” beszél, nem „Magyar egyházról!”[12]

Tájékoztatta továbbá az LVSZ-t arról is, hogy a magyar esperesség esperese Milan Štrba lett. Sostarectől, vagy mástól az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyházból a Szerb Népköztársaságban nem érkezett semmi sem írott formában. Ekkor azonban még élt a nagyon beteg Sostarec szuperintendens, de a bánáti esperes, Konecsny Sándor is.[13] Ők nem tudtak a dolgokhoz hozzászólni, hiszen nem is tudtak a történésekről, mert azok a háttérben játszódtak le. Erről az ún. teljes egyesülésről, mondani sem kell, nincs dokumentum, hiszen az egyház vezetői egyrészt nem is tudtak róla, más oldalról pedig megállapítást nyert volna a teljes egyesülés módja, illetve szervezeti felépítése, az egységes Szlovák-Magyar Evangélikus Egyház szabályzata, vagy együttműködési feltételei. Ilyen azonban nem volt és soha nem is került elő.

Közben megérkezett a Martin Luther Bund levele az LVSZ-hez és Ziebell/WCC memo-ja is jelenti, hogy az egyesülést úgy kell tekinteni, mint tényt és további kérdések e tárgykörben nincsenek.

Hansen 1967. november 15-én kelt levelében memo-t írt az LVSZ-nek, értesítve őket, hogy „a Magyar egyház megszűnt létezni mint autonóm egyháztest ...az LVSZ tagegyházainak a létszáma eggyel csökkent.”[14] Az LWI 41/1967 (German) száma értesítette olvasóit az egyesülésről. Az LVSZ Membership Commitee, összejövetelén, 1968-ban és 1969-ben  foglalkozott a tárggyal, de csak felszínesen(?), befejezettnek tekintették az ügyet.

Ez a hozzáállás a történelmi tények semmibevétele, jogérvényes dokumentum, és minden jogalap nélküli állásfoglalás (Struharik püspök téves információja). Egyházi hatóság részéről világias politikai módszer alkalmazása, amellyel célt akar érni az általa kierőltetett, de meg nem valósítható egységes Evangélikus Egyház létrehozása céljából Jugoszlávia területén.

Sajnálatos tény, hogy Struharik püspök a hazai vallásügyi szerveket is értesítette az egyesülésről, akik az LVSZ-hez hasonlóan egyházunkat úgymond: „félretették”.

1968 tavaszán tartották Budapesten a kisebbségi egyházak konferenciáját, melyre Sostarec is meghívót kapott. Struharik, mivel tudta, hogy a beteg Sostarec szuperintendens nem tud elmenni, értesítette Hansent, hogy a konferencián Štrba fog részt venni. Štrba azonban válaszolt Hansennek, hogy az ő részvételét törölje, személyes okok miatt: „még nem érzem magam itt úgy, mint egy esperes...” Végül Štrba mégis részt vett a budapesti konferencián, de, mint a szlovák delegáció tagja. (LVSZ memo)

Hansen titkár a továbbiakban már nem járt Szabadkán.

„Struharik püspök 1970. márciusában, Hansennek címzett levelében írja: „nincs több elválasztás, a legjobb harmónia uralkodik a jugoszláviai lutheránusok egyesítésében”.[15]

Az LVSZ csodálkozásának adott hangot, hogy magyar részről a továbbiakban nem történt írásbeli megjegyzés sem a státust, sem az egyesítést illetően. Más kérdés, hogy az LVSZ miért nem érdeklődött utána, hogy dokumentumok nélkül hogyan jöhetett létre egyesülés, és nem kérdezték meg, hogy a „közös egyház” milyen jogi alapokon fog működni. Maga az LVSZ archívumi kivontának készítője magánjellegű megjegyzést tesz: - Remélem, ma már más a gyakorlat, legalább két aláírás szükséges ahhoz, hogy az egyházegyesülést ténynek fogadják el. – (LVSZ memo). Egyetlen ceruzavonással kitöröltek tehát 7.000 lelket, hiszen láthatták a továbbiakban, hogy a Szlovák Evangélikus Egyház taglétszáma nem növekedett meg, nem jegyzett új esperességet, a magyar egyházközségek névjegyzéke nem szerepel, sem a szlovák zsinatokon, sem az Évkönyvben, sem a lelkészi naplókban. Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyházat Szerbiában - Vajdaságban egyszerűen félretették és elfelejtették. 

Komoly betegsége után Sostarec szuperintendens 1971-ben meghalt. Egyháza óriási részvét mellett kísérte utolsó földi útjára a feltámadás reménységében azt a szuperintendenset, akire nyugodt szívvel lehet mondani, hogy életét áldozta egyházáért.

1972-ben meghalt a bánáti esperes, Konecsny Sándor is.