Ugrás a tartalomra

4. HARC A TEMPLOMOKÉRT

Az egyház és az állam viszonyát kezdetben a sürgősen felállított vallásügyi bizottságok szabályozták. Volt egy szövetségi szintű vallásügyi bizottság, de a hat Népköztársaságnak is megvolt a saját vallásügyi bizottsága. Azon kívül egynéhány nagyvárosban külön államhatalmi szervek foglalkoztak a helybéli egyházügyek intézésével.

Egyházunkra azonban sötét árnyként nehezedett a háborús múlt, a német-magyar felek szerepe, függetlenül attól, hogy a helybéli, vajdasági német-magyar lakosság mennyire volt aktív benne. Megbélyegzettek voltak.

„1945-ben Sostarec szuperintendens megkereste a Szövetségi Vallásügyi Bizottságot és panaszt emelt az eltulajdonított evangélikus templomok ügyében. A szövetségi bizottság értesítette erről a szerb bizottságot, és megbeszélések következtek a vajdasági, verbászi templom visszaszolgáltatásának ügyéről. A szerb bizottság azt követelte Sostarectől, hogy állítsa össze az eltulajdonított templomok, valamint a hívek területi megoszlásáról és az istentiszteleti helyekről  való kimutatást.”[1]

Ismerve a lehetőségeket, hogy a helyi népbizottság és a szerb vallásügyi bizottság mellett máshoz is lehet folyamodni, 1947. augusztus 18-án a szuperintendens a helybeli egyházügyekkel is foglalkozó újvidéki „Közbiztonság”-hoz fordult az újvidéki evangélikus templom visszaszolgáltatásának ügyében. Korábban a magyarok is tartottak istentiszteleteket a német evangélikus egyházközség templomában. Most azt kéri, hogy a jelen pillanatban bezárt épületet engedjék át az újonnan alapított „Magyar Evangélikus Egyházközségnek” Újvidéken, mert az a német egyház jogutódja. Ráadásul a szlovák evangélikusok vették át a templomot, a magyarokat pedig egyszerűen kizárták onnan.[2]

 

Az 1947. november 14-én kelt levelében pedig a szuperintendens a belgrádi templom visszaszolgáltatásának kérelmével fordult a Szerb Népköztársaság Vallásügyi Bizottságához. Hangsúlyozta, hogy az Ágostai Hitvallású Német Evangélikus Keresztyén Egyház csak nevében volt német, mert hozzá tartoztak a magyarok, horvátok, szlovénok és mások is. A belgrádi templom pedig, mint fővárosi templom, a külföldi evangélikus vallású nagykövetek, lelkészek, turisták istentiszteleti helye is volt, sőt, a jövőben is az kellene hogy maradjon, hirdetve az állami szabadságot és szabad vallásgyakorlást is.[3]

Mivel kérelmeire nem sok pozitív válasz érkezett, az ügy csak húzódott. 1948. április 7-én a szuperintendens két levelet is küldött az államhatalmi szerveknek, mert a templomok pusztítása még mindig folyamatban volt. Mély felháborodással és elkeseredéssel fordult egyszerre a Szerb Népköztársaság Kormányának Elnökségéhez és Josip Broz Titohoz, Jugoszlávia marsalljához. A levelekben említést tesz arról, hogy több helyen rombolják a templomokat, mint pl. Óverbászon, Sajkáson, Kátyon, és tisztelettel kérelmezi a rombolás azonnali megtiltását. „Ha néhány lelkész helytelenül cselekedett, már büntetést kapott, vagy büntetés alatt vannak bűneikért. Azonban egyházközségeinknek, mint jogi személyeknek nincsenek bűneik és nem is büntethetőek, annál is inkább, mivel az evangélikus egyház most népegyház, az állami törvények értelmében és keretein belül működik. Most szervezzük újra egyházközségeinket. Minden helyen, ahol evangélikus templom van, nagy számú hívő is van, akik többségükben magyarok, szlovénok. Mivel eddig is illetékes helyeken megértésre találtunk, reméljük, hogy a Címzett azonnal megállítja templomaink és más objektumok lerombolását.”[4] Az elkeseredett harc továbbvivésében, novemberben személyes meghallgatásra is sor került a Kormány Szövetségi Vallásügyi Bizottságánál.  Ennek következtében a Szerb Népköztársaság Vallásügyi Bizottságának elnöke, Milan Smiljanić, 1949. december 3-án kelt levelében kéri Sostarec szuprintendenst, hogy tájékoztassa, szolgáltasson adatokat az eltulajdonított templomokról és az egyházközségekről.

 „Kérem, értesítsen bennünket: mely helységekben vannak evangélikus templomok Szerbiában és Vajdaságban, és amennyire Ön tudja, milyen állapotban vannak: mely helységekben vannak evangélikus hívek, hol lenne szükséges a templomot vagy imaházat a hívek rendelkezésére bocsátani istentiszteletek tartása végett: mely helységekben lettek a templomok illetve imaházak bezárva, hol végeztek istentiszteleteket és végeznek most is: ki gondozta vagy gondozza most is ezeket a templomokat és imaházakat: melyekben nem tartottak és nem tartanak még istentiszteleteket.”[5]

Ezekben az években az államhatalmi szerveknél való közbenjárás a templomokért és az egyházért óriási Istenbe vetett bizalomról és emberi bátorságról tanúskodott.

A templomokért való emberfeletti küzdelem azonban lassan kezdte megérlelni első gyümölcseit.

A szuperintendens közbenjárására az állami hatalom végre, 1950. szeptember 19-én visszaszolgáltatta az újverbászi, majd 1950. június 19-én a pancsovai templomot. A zemuni (Zimony) templom kezdetben még táncteremként szolgált, de vissza lett adva egyházi tulajdonba ez is. Ahol azonban kevés számú német-magyar evangélikus hívő maradt, ott a templomokat nem szolgáltatták vissza egyházi tulajdonba. A bácsfeketehegyi evangélikus templom a mai napig a helyi földműves szövetkezet magtára, a beográdiban a „Bitef” színház működik, a kačarevoit az iskola használja. A kevés számú hívő részben beépült a református gyülekezetbe Bácsfeketehegyen, Újvidéken, és néhány más községben is.

 

További nehézséget jelentett az, hogy a háborús körülményekben megrongálódott templomokat meg kellett javítani, vagy rendbe kellett tenni. 1944. szeptember 18-án bombatámadás érte a  szabadkai templomot és paplakot, melynek  50%-a elpusztult.

A felrobbantott majd leégett cservenkai templom üszkös romjait az emberek hordták szét, építőanyagnak. Három templom romjaiból a hívek éjjel, titokban kocsira rakták a harangokat, és biztos helyre rejtették őket, fájdalmas, örök emlékül.

 

1945-ben az agrárreform államosította minden egyház földtulajdonát, meghagyva egy 10 hektáros földmaximumot. Az iskolák is állami tulajdonba kerültek, azzal, hogy a kántortanítóknak választaniuk kellett: a továbbiakban az iskola vagy az egyház szolgálatában kívánnak-e állni, mert úgy, ahogy eddig volt, mindkettőben nem lehetséges. Államosítottak sok egyházi célt szolgáló épületet, parókiákat is. A német lelkészlakásokba háborús néphősöket költöztettek, mint pl. Újvidéken, és Nagybecskereken, akik lakójoggal rendelkeznek, és akiket a mai napig nem is lehetett kiköltöztetni. Újverbászon a parókia épülete a mai napig a Városi Önkormányzat székháza.  A parókiaépület egyes helyiségeit, szobáit, pincéit is államosították. Ezekbe üzleteket költöztettek, vagy más célt szolgálnak. Ez történt Zomborban, Pancsevón és Kikindán is. Ez utóbbiban a közismert Luther Otthon, eddigi színházterem most bútorraktár lett. Az egyházi könyvtárakat egyszerűen az államiba vitték, de az E.K.I.E. keretén belül működő cserkészek teljes felszerelését, a színházterem felszerelését, sportszereket, eszközöket, kerékpárokat, edényeket is elvitték.

Majdnem minden egyházközség anyakönyveit is át kellett adni átmásolásra az állami anyakönyvi hivatalokba. Ezeket néhol visszaszolgáltatták, de sok helyen nem. A német nyelvű egyházi anyakönyvek egy része megsemmisült, a megmaradt anyakönyveket minden irattal együtt az évek során igyekeztek Németországba menekíteni, ahol a Duna menti svábok emlékházában, Sindelfingenben több emléktárggyal együtt őrzik.

Állami tulajdonná váltak az árvaházak és a verbászi evangélikus diakonisszaház is, mely jelenleg kórházként szolgál.

 

Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház a Szerb Népköztársaságban tehát ilyen körülmények között szolgált tovább.

A Szlovák Evangélikus Egyház püspöke Samo Starke 1948. április 12-én, Bácspetrőcön kelt levelében az Evangélikus Szuperintendensi Hivatalhoz fordulva írja levelét, melyben bizonyítékát látjuk, hogy azt minden további nélkül elismerte.[6]

Hasonlóképpen a metodista egyház is, ami szintén a levelezésekből látható, Sebele György körzeti felügyelő, szuperintendens 1947. augusztus 29-én kelt leveléből.[7]

Az Ágostai Hitvallású Német Evangélikus Keresztyén Egyháznak azonban nemcsak a Szerb Népköztársaság, hanem az elcsatolt Délvidék más területein is voltak egyházközségei. Ezeket is, az állami törvények értelmében az illető Népköztársaságban kellett bejegyezni. Így lett ennek az egyháznak Horvátország területén a Horvát Evangélikus Keresztyén Egyház a jogutódja, Edgar Popp zágrábi esperes, a néhai Dr.Philipp Popp püspök fiának vezetése alatt. Szlovéniában pedig a Szlovén Evangélikus Egyház alakult meg Leopold Hari esperes vezetése alatt.

Összesítve tehát az új Jugoszláv Föderatív Népköztársaságban, mint szövetségi államban négy Evangélikus Egyház működött. Három a volt Ágostai Hitvallású Német Evangélikus Keresztyén Egyház jogutódjaként a három Népköztársaság területén:

  • az Evangélikus Egyház a Szerb Népköztársaságban
  • az Evangélikus Egyház a Szlovén Népköztársaságban
  • az Evangélikus Egyház a Horvát Népköztársaságban (Boszniában és Hercegovinában)
  • és a kezdetekben önkényesen kivált és teljesen különálló Szlovák Evangélikus Egyház.

 


[1] „Ausnahmsweise besuchte Superintendent Sostarec 1945 die Bundeskommision und beklagte sich dort über die Nutzungsentfremdung evangelischer Kirchen. Die Bundeskommision unterrichtete hierüber die serbische Kommision und sprach sich dieser gegenüber für die Rückgabe der Kirche in Vrbas in der Vojvodina aus. Die serbische Kommision forderte daraufhin ihrerseits Sostarec auf, eine Liste über vorhandene Kirchen, die regionale Verteilung der Gläbigen und die Gottesdienstorte zusammenzustellen.“ – In: Im Windschatten, Die protestantischen Kirchen in Jugoslawien nach 1945, Ludwig Steindorff 246-247 old.

[2] „Dessen war sich auch Ferenc Sostarec bewußt, als er sich statt an den 0rtlichen Volksausschuß oder auch die serbische Kommision für religiöse Angelegenheiten am 18.August 1947 an die „Öffentliche Sicherheit“ in Novi Sad wandte: Früher hätten die Ungarn in der Kirche der deutschen evangelischen Gemeinde ihren Gottesdienst gefeiert. Nun bitte er darum, dieses zur Zeit geschlossene Gebäude der neugebildeten „Ungarischen Evangelischen Kirchengemeinde“ in Novi Sad zu überlassen.“ – In: Ludwig Steindorff: Im Windschatten, 248.old.; lásd még: a Mellékletben: levelezések 1947. augusztus 18.

[3] Lásd: a Mellékletben: levelezések: 149/1947. A Vallásügyi Bizottságnak, Beograd

[4] Lásd a Mellékletben: Levelezések: A Szerb Népköztársaság Kormánya Elnökségéhez Belgrád 1948. április 7-én. Lásd még a Mellékletben: Levelezések Josip Broz Tito Jugoszlávia marsalljához írt levelet 1948. április 7.

[5] Lásd a Mellékletben: levelezések 982 1949. december 3. Milan D. Smiljanić, a Szerb Népköztársaság Vallásügyi Bizottsága elnökének az Á.H.Evangélikus Egyház szuperintendensének címzett levele

 

[6] lásd a Mellékletben: Levelezések, Samo Starke püspök levele 64/1948 – az Evangélikus Szuperintendensi Hivatalnak címezve, Szabadka

[7] Lásd a Mellékletben: Levelezések, Georg Sebele methodista szuperintendens levele Sostarec Ferenc, a Magyar Evangélikus Egyház szuperintendense – megszólítással

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2024. február

H K Sz Cs P Sz V
29
30
31
1
2
3
4
 
 
 
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3
 
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Világosságom és segítségem az ÚR, kiről félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

 

Zsoltárok könyve 27, 1-4
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap