5. HÁBORÚ UTÁNI SZERETETSZOLGÁLAT

A negyvenes évek második felében külföldi segélyszállítmányok érkeztek a háború sújtotta Jugoszlávia minden evangélikus egyházának, valamint a gyűjtőtáborokban élők megsegítésére. A szállítmányok először a National Lutheran Council-tól érkeztek, Amerikából, a rijekai kikötőbe, ahonnan Zágrábba, majd az egyházközségekhez kerültek. A National Lutheran Council nevében érkező levelek szintén Sostarec Ferenc evangélikus szuperintendens címére érkeztek.

A szállítmányok nagyrészt bálázott ruhákból, a legszükségesebb élelmiszerekből álltak. Az ötvenes évek elejétől a Lutheránus Világszövetség számára működő Lutheran Relief Fund is segélycsomagokat küldött az egyházaknak. A Lutheránus Világszövetség pénzbeli támogatást is juttatott mindenekelőtt gyógyszerek, a legszükségesebb antibiotikumok beszerzésére. A lelkészeknek személyre szóló csomagok érkeztek, melyekben lutherkabátra, öltönyökre való anyagot, vitaminokat, cukrot és kávét, töltőtollat kaptak. A nyomorúságos időket mutatja az a tény is, hogy pl. a szabadkai templomon dolgozó bádogosmestert, kevés pénz mellett, öltönyre való szövettel fizették ki.

Az ötvenes évek elején Ágoston Sándor református püspök is külföldi támogatásért folyamodott a New York-i Church World Service-hez, ahonnan meg is kapta azt minden Jugoszláviában élő protestáns egyház számára, beleértve a metodistákat és a baptistákat is.

A segélyszállítmányok kapcsán megmutatkozott, hogy az evangélikus egyházak közötti kapcsolatokban előtört a szlovák hegemonisztikus törekvés. Bár az állami engedélyeket, a vámmentességet Zágrábban intézték, egy újvidéki fiatal szlovák lelkész (Juro Struharik – a szerző megjegyzése), a National Lutheran Councilnak írt – az elosztás miatt -, méltatlankodó levele, rámutat arra a tényre, amely egyházuk vezetésében mindinkább megfogalmazódott, hogy egyre inkább ők szeretnék átvenni a szervezést és irányítást.

Két okból:

• A többségi létszámra hivatkozva
• az állami szerveknél elért előny miatt.

A National Lutheran Council nevében írott válaszlevélben ezt olvassuk: „Én egy részletes levelet írtam neki, melyben felvázoltam, hogy az ágostai hitvallású evangélikusok között Jugoszláviában mások is vannak, a szlovákokon kívül. Mondtam neki, hogy az amerikai evangélikusok küldik mindezt, és ajándékozzák, nem külön a szlovákoknak, hanem az ágostai hitvallású evangélikusoknak, mint egy egyháznak, melyben nekik másokkal együtt úgy kellene élniük, mint testvéreknek a Krisztusban, és nem elszakadni nyelv szerint. Látom önöknél is, Poppnál is, Harinál is az együttműködésre való készséget az egyházi munkát illetően, de a szlovákok többségénél azt látom, hogy legszívesebben félreállnak, mint szlovákok, és nem mint hittestvérek másokkal... Itt azt mondják, tudjuk, hogy az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházban Jugoszláviában 4 nyelvet beszélnek, de mégis együtt dolgozhatnának és lehetne egy tanácsuk az egyházi munkában, mert itt is, Amerikában az Evangélikus Egyházban 14 nyelv van, mégis mind össze vannak kapcsolva egy Lutheránus Nemzeti Bizottságba. Egységben az erő, melyre a mai szomorú időkben is szükség van. Nem szeretném, ha itt megítélnének minden evangélikust Jugoszláviában a szlovákok miatt és az ő magatartásuk miatt.”[1]

Az ötvenes évek végén érkeztek az első külföldi delegációk, egyházi képviselők az országba. Az elsők között volt az United Lutheran Church három képviselője az USA-ból. Dr.Paul Empie kísérőjéül Sostarec szuperintendens lett kijelölve.

A segélycsomagokkal és a személyes látogatásokkal kapcsolatban két kérdés merült fel, elsősorban külföldi részről:

 

• az evangélikus egység ügye:

 

A külföldi egyházi vezetők azon elvárásuknak adtak hangot, hogy a jövőben nagyon jó lenne, ha egységes Evangélikus Egyház jönne létre az új Jugoszláviában, vagy legalább is a meglévő négy evangélikus egyház hozzon létre egy szövetséget, vagy szerveződjön valamilyen formában közösségbe. Eddig tapasztalható egy nagyon pozitív irányú együttműködés a hajdani Ágostai Hitvallású Német Evangélikus Keresztyén Egyház tagegyházai között, hiszen azok nemrég még egy egyházhoz tartoztak. A szlovákok azonban nemzeti alapon, a régi elvekhez híven ragaszkodnak a továbbiakban is. 

„Mindenesetre szükséges volna, hogy a szlovák evangélikusok ott Önöknél jobban működjenek együtt a magyarokkal, nem nézve a nyelvre, hanem hogy tudják, hogy Önök is evangélikus testvérek a Krisztusban.” – állapítja meg a National Lutheran Council 1949. július 6-án kelt levele.[2]

 

• az egyházak valós állapotáról való felmérés kérdése

 

Úgy az amerikai, mint az európai Evangélikus Egyházak, a Lutheránus Világszövetség, a különféle szervezetek, mint a Gustav Adolf Werk és Martin Luther Bund is szerették volna látni a háború utáni valós helyzetet és állapotokat a jugoszláviai egyházakban, ezért úgy személyesen, mint levelezésekben adatokat kértek és gyűjtöttek. A német és magyar lakosság kitelepítése, üldöztetése után, a kivégzések és a megtorlások, az elköltözések és a kiutasítások után – hányan maradtak és hol. Milyen állapotok uralkodnak az egyházközségekben? Például a National Lutheran Council felkérése: „Hány egyházközség és hívő van az Ön szuperintendenciájában?”[3]

Egyházunkkal kapcsolatban két adat jelent meg:

„Az Evangélikus Keresztyén Egyház a Szerb Népköztársaságban Sostarec Ferenc szuperintendens vezetése alatt 1950-táján körülbelül 5000 többnyire magyar hívőt számlál.” Sostarec szuperintendens adatai szerint viszont, melyet a GAW-nak (Gustav Adolf Werk) küldött, s melyet a Der Bote jelentetett meg, 1954-ben a hívek száma 14.000-re tehető.”[4]

Meg kell állapítani, hogy a létszám tekintetében mindkét fenntebb említett adat helytálló. Az első felmérés 1950-ben készült, amikor még a II. Világháború eseményei mélyen az emberekben voltak, és nemzetiségüket, hitüket nem merték megvallani, félve a politikai következményektől. Ez eredményezte az úgymond „csekély” létszámot. Ellenben négy év elteltével ezen adat közel háromszorosával találkozunk. Ennek oka, hogy az újra számlálásnál már bátrabbak voltak az emberek, bátran merték vállalni, és megvallani nemzetiségüket, és hitüket is az 1953-ban megjelenő Vallásügyi Törvény nyomán.

A magyar evangélikusság létszámáról a Vajdaságban úgyszólván sohasem készült helyes kimutatás. Az S.H.S. Királyságban a közös német-magyar egyházközségeket németként vezették. A háború alatti években a statisztika 17 német, 7 szlovák egyházközség hazatéréséről beszél. A magyarság visszatérése természetes volt, olyannyira, hogy ki sem mutatták őket.