Ugrás a tartalomra

Evangélium Virágvasárnapjára

olaj

Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.

Jn 12, 1-8

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2024. április

H K Sz Cs P Sz V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
 
 
 
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Világosságom és segítségem az ÚR, kiről félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

 

Zsoltárok könyve 27, 1-4
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap