Ugrás a tartalomra

Evangéliumi ige a Szentháromság ünnepe utáni 24. vasárnapjára

Az utolsó ítélet

Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.
Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.

Mt 25, 31-46

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2024. február

H K Sz Cs P Sz V
29
30
31
1
2
3
4
 
 
 
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3
 
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Világosságom és segítségem az ÚR, kiről félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

 

Zsoltárok könyve 27, 1-4
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap