3.
Wittenberg
Bölcs Frigyes, Szászország választófejedelme 1502-ben egyetemet alapított Wittenbergben. Wittenberg ebben az időben még csak falu volt, még 3000 lakosa sem volt. A fejedelem ezért kolostort építtetett az Ágoston-rendiek számára. Ezt nevezték a későbbiekben „fekete kolostornak”. Az Elba hídját várkastéllyal erősítette meg. A sarkokra hatalmas őrtornyokat állított. Így született meg a wittenbergi vártemplom. Bölcs Frigyes a Minden szentek templomának nevezte, nyilván azért, mert benne állították ki évente egyszer, minden szentek napján azt a temérdek ereklyét, melyet a fejedelem a szentföldi útjáról magával hozott. Nem mindennapi gyűjtemény volt ez: Szent Ottília egyik bordája, egy szeg, mellyel az Üdvözítőt felfeszítették, stb.
Az egyetem jó hírnevét pedig a jó tanárok alapozzák meg. Luther Mártont, az ifjú tudóst is meghívták, hogy Aristoteles fizikájáról és dialektikájáról tartson előadásokat. Mivel nem szívesen tanította a pogány gondolkodót, aki semmit sem tud sem Isten szeretetéről, sem a gondviseléséről, hamarosan az egyetem hittudományi karának a tanárává tették meg. Másfél esztendő múlva a hittudományok doktorává avatták. Esküjében így fogalmazott: „Én a Szentírás doktora vagyok, aki mindig arra gondoltam: híven meg kell tartanom, amit esküvéssel fogadtam. Én az én drága Bibliámnak fogadtam hűséget. Én az evangéliumi igazság szolgálatára és védelmére köteleztem magam, nekem az evangélium mellett mindhalálig meg kell állanom.”
Közben a kéttornyú városi templomban, a későbbi Mária-templomban elvállalta a papi állást, az egyetemi ifjúság nagy örömére. Rövidesen megmutatkozott, hogy az ő igazi helye – a szószék.
Róma, a szent város
1511-ben Staupitz rendfőnök azzal bízta meg Luthert, hogy kísérje Rómába a priort. Két hónapi gyaloglás után érkeztek Rómába. Róma! Luther porbahullott. Megcsókolta a földet. „Üdvözlégy Róma, szent, szent, szent vagy, azzá tett a mártírok kiömlött vére”!
Az Ágoston-rendbeli kolostorban szíves fogadtatásra találtak. Míg a prior a német szerzetesek ügyét tárgyalta, Luthernek bemutatták a várost. A Santa Croce templomában térdencsúszva imádságokat rebegve ment fel a scala sanctán, a szent lépcsőn, melyen valamikor Pilátus elé jutottak az emberek. Ezen a lépcsőn állott – mondták – Krisztus Urunk nagypéntek délelőttjén. Aki térden kúszva imádságos szívvel megy fel a lépcsőn, minden egyes lépcsőfokért 9 évi bűnbocsánatban részesül. Ez tehát összesen 28x9 év, vagyis 252 év. Azután megtekintette a Colosseumot. Itt vetették oroszlánok elé a keresztyéneket. Rómában 110.000 vértanú pecsételte meg életével Jézus Krisztushoz való hűségét.
Róma másik szent helye a Quo vadis templom. Odáig a Via Appián át lehet eljutni. „Ez a Via Appia – mondta Luther kísérője. „Amikor Nero zsákba varratta, szurokba mártatta és fáklyaként égette el Krisztus híveit, olyan iszonyat fogta el a szíveket, ami még a legerősebb embert is félénkké tette. A keresztyénség feje, Péter apostol is egy percre megtántorodott. A veszély elől futva menekült. Amikor ideért, ahol most vagyunk, egyszerre egy fényfelhőt látott, mely rohamosan közeledett feléje. A fényfelhőben Krisztus állott. Töviskorona fonta körül a homlokát, kereszt nyomta a vállát. Péter megállott és feltekintve az Úrra ezt hebegte:”Domine quo vadis?” Uram, hová mégy? „Megyek Rómába – válaszolt az Úr – teérted másodszor is meghalni.” Péternek fájt, hogy az Úr ismét ilyen gyengének látta őt, megfordult, visszament Rómába és kereszthalállal dicsőítette meg Krisztust. Csontjai a szent Péter templomában nyugszanak.
Másnap ellátogattak a Szent Péter templomba. Márványlépcsők vezettek a kriptához, ahol Szent Péter hamvai porladnak. Luther ebben a templomban is minden oltár előtt letérdepelt és imádkozott. Luthert a kísérője elvezette a Vatikánba is, megmutatta neki a Sixtusi kápolnát, melyet Michel Angelo freskói ékesítenek.
Azután engedélyt kért arra, hogy a San Giovanni templomában misézhessen. Sajnos, nem került rá sor. Vasárnap szomorúan tapasztalta, hogy a templomok üresen konganak. Időközben Rómába érkezett II. Gyula pápa, aki a hadviselésből hazatérve, csapatainak az élén, délceg paripán ülve, fényes diadalmenetet tartott Róma utcáin. Michel Angelo azt kérdezte tőle: „Megbízásom van, hogy Őszentsége márványképét elkészítsem. Kérdem azért, milyen mozdulatát, melyik tettét örökítsem meg?” „Még kérded? Karddal a kezemben, így ábrázoljon engem a márványszobor.” Luther zavarodottan állt a tömegben. „Nem értem, nem értem...” – mormolta. „Mit nem értesz?” – kérdezte a kísérője. „Mondd, hogy fér ez össze a pápai méltósággal? Én a pápát csak imádkozva tudtam elképzelni. És valljuk meg, más nem is illik hozzá” – mondta Luther.
Másnap végre Luther is celebrálhatott misét. A szomszéd oltárnál egy olasz pap misézett. Luther még a mise közepéig sem érkezett el, amikor a paptársa már készen volt. A szokásos imát akarta elimádkozni, midőn a szent cselekményt közbeszólással megzavarták. A szomszéd oltártól átszóltak: „Passa, passa...” szaporán, szaporán... Luther megdöbbenve felnézett az imakönyvből. Ezek az olasz papok- mondta magában – olyanok mint a szemfényvesztők: egy kettő és már kész is van a mise... és ennek a keserűségnek az íze még sokáig a szájában volt.
A háború győzelmes befejezésének az emlékére ünnepi istentisztelet volt a Szent Péter templomban. Gyula pápa bíborszínű baldachin alatt arany karosszékben vitette magát az ünnepi Istentiszteletre. Udvaroncai pávatollból készült díszes legyezőt tartottak föléje. Az aranyszéket lassú méltósággal a főoltár elé helyezték, aztán a hódolat jeléül őszentsége lábát megcsókolva félkört formáltak.
A szertartás megkezdődött. A bíborosok egyike megáldotta az úrvacsora szent jegyeit, aztán térdreborult a pápa előtt és térdenállva felnyujtotta neki az úrvacsora aranykelyhét, kérve őt, hogy fogadja el lelke üdvére Jézus Krisztus szent vérét. Erre a pápa aranycsövet vett a kezébe, annak egyik végét az úrvacsorai kehelybe mártotta, a másik végét pedig a szájába vette és így szürcsölve kiürítette a kelyhet... Luthert ez végleg kihozta a sodrából. „Ilyen emberimádatot én még nem láttam!” – mondta. Krisztus térdepeljen a pápa előtt!? Hát ki nagyobb? Krisztus? Vagy a pápa?
Két hét után Lutherék hazaindultak. „Úgy mentem Rómába – szokta mondani – mint aki mindent vakon elhitt, amit ott kitaláltak... Hitjavító munkámban bizonyára visszatartott volna a gondolat: Hátha igazságtalan vagyok a pápával szemben. Így azonban csak azt szólta a szám, amit a szemem látott. 100.000 forintért nem adnám oda, hogy Rómát láttam.”
Dr.Varsányi Mátyás nyomán
.............................................................................................................
4.
1515-ben az egyetemen Luther a Római levelet magyarázta. A latin szöveg feküdt előtte. De ebben az évben ajándékozta meg Erasmus a hittudományt a görög nyelvű Újtestámentummal, melyhez latin fordítást is csatolt. Nincs a Bibliának még egy lapja, mely akkora hatással lett volna Lutherra, mint ez a szent irat. A Biblia középpontja – hirdeti Luther megingathatatlan meggyőződéssel, - a Római levél. Annak a középpontja pedig a 3. rész 28. verse:...” az ember hit által igazul meg”. Igen, mindent az Isten ád az üdvösséghez. Mi emberek csak a hitet adjuk hozzá. Egyedül a hitet. Sola fide! Ezt nevezte Luther az evangéliumnak. Az evangélium lelkének. A menny nyitott kapujának. Ez lett a protestantizmus legerősebb tartó pillére. Tehát hit által...
Soha nem tapasztalt átütő ereje volt ennek a tanításnak. Látszott, hogy Luther mindezt átszenvedte, átujjongta, átélte. „Ez a tanítás” – mondta Melanchton, - egy új korszak kezdetét jelentette. Luther kimondta a bűvös szót: Sola fide, hit által....ezzel pálcát tört az imaórák, a böjtök, a búcsújárások felett...
Hit által üdvözülünk, ezt a szót mint az új kor legnagyobb felfedezését visszhangozták a wittenbergi falak.
Míg ez történt Szászországban, lent Bajorországban már házalt egy ember, Tetzel, aki beleharsogta a világba: Pénz által üdvözülünk...
1516-ban Wittenbergben kitört a pestis. Mindenki menekült,
aki csak tehette. Luther Wittenbergben maradt.
A fejedelem álma
Történt, hogy egyszer Bölcs Frigyes fejedelem furcsa álmot látott. A wittenbergi vártemplom kapujára Lutehr írt, írt. A bűnbocsánatról volt szó az írásban. Luther most felemelte a tollat, szinte azt lehetett volna hinni, hogy ünnepélyes mozdulattal pontot akar tenni az utolsó szó mögé. De ez a pont benne maradt a tollban, mert – ilyent ki látott, - a toll felemlekedett kezében dagadni kezdett s nőtt, nőtt, túlnőtt a hegyeken, az országhatárokon, Rómáig ért és éles hegyével megbökte a pápa hármas koronáját. A korona megbillent a pápa riadt homlokán... Bölcs Frigyes egész lényében megremegett. Aztán maga sem tudta, hogyan, de ott termett Luther mellett, és erős kézzel, - azért-e hogy visszatartsa Luther elszánt kezét, azért-e, ogy segítsen neki letaszítani a hármas koronát egy méltatlan főről?... maga sem tudta, - ott termett és megragadta a csodatollat... Az álom fonala itt hirtelen megszakadt. Mit jelenthet ez a furcsa álom?
Egy futár jelentette: „Fenségednek alázattal jelentem...tisztelendő doktor Luther Márton tegnap 95 vitatételt szegezett ki Fenséged wittenbergi templomának kapujára, melyben óvást emel a bűnbocsánati kereskedés ellen.
„Megálmodtam, megálmodtam”, -tört ki a fejedelemből a szó. „Álmomban olvastam, amit Luther a templomajtóra írt. Nagy események készülnek. Történelmi időket élünk. Luther tolla hegyétől megbillen a hármas korona a pápa homlokán.”
Dr.Varsányi Mátyás nyomán
...............................................................................................................
5. A 95 tétel
1517-ben futótűzként terjedt el a hír Magdeburg városában, hogy „...három nap múlva bevonulnak a városba Őszentsége kiküldöttei, akik az apostoli szék legteljesebb kegyelmét hozzák. Bűnbocsánatot hoznak haramiáknak, gyilkosoknak, tolvajoknak, stb. Főtisztelendő Tetzel János domonkos perjel hozza a bűnbocsánat pecsétes okmányát, a bűnbocsátó cédulát, mely minden bűnök alól feloldoz. Aki ilyen bűnbocsátó cédulát vásárol, fel van oldozva minden házassági akadály alól, a hamis eskü alól, a pénteki húsevési tilalom alól, a halál küszöbén minden bűn alól. Készüljön hát mindenki, hogy el ne mulassza az üdvösség aranyokmányát megszerezni.”
Megérkezve Isten házába, a kereszt előtt elhelyezték a vaspántos ládát és a bűnbocsátó cédulák hivatalos árjegyzékét. Például a házasságtörés vétsége alól feloldozást nyerni akaróknak 5 aranyat kellett fizetniük. „Íme, szüleitek, hozzátartozóitok a tisztítótűz gyötrelmeiből kiáltanak felétek: Könyörüljetek rajtunk! Gyötrő kínok között vergődünk” – szólt Tetzel a szószékről. És szavai a szívekbe markoltak. "Wie der„Groschen im Kasten klingt, So die Seele in den Himmel springt” – mondta. „Amikor a pénz a perselybe csörren, a lélek a tűzből a mennybe röppen.” Pengett is az ezüstpénz a vaspántos láda fenekén. Az augsburgi Fugger-bankház megbízottja, aki Tetzelt hűségesen kísérte, elégedetten dörzsölte a kezét. Rómában is meg voltak elégedve.
A fejedelem Lutherhez intézett kérdést. De Luther tanácstalan volt. Az emberek többé már nem akartak gyónni. Levélben fordult Albrecht mainzi érsekhez és a magdeburgi érsekhez. Nyugtalankodó levelére a következő választ kapta: „Tisztelendő Atya azt kérdi tőlem, hogy a bűnbocsátó cédula árusításának van-e alapja. S ha igen, mi az? Erre ezt válaszolom: Ha az azelőtti pápák kardforgatásért, zarándoklásért és alamizsnálkodásért bűnbocsánatot osztogathattak, ki akarja megtiltani X. Leó Őszentségének, hogy egy-egy tégláért, mellyel Szent Péter dicső templomát felépíteni akarja, bűnbocsánatot osztogasson? Az anyaszentegyház 1230 óta egy kimeríthetetlen nagy kinccsel dicsekszik: Krisztus és a szentek felesleges jócselekedeteivel. Az ő fölöslegük, az ő imádságaik, az ő zarándokútjaik, az ő miséik és szent életük, az ő jócselekedetfeleslegük, mely Isten mérlegéről úgy lecsurog, mint a túltöltött pohár, teljességgel elegendő, hogy pótolja azt, ami ma esetleg hiányzik azok szívéből, akik bűnbocsánatot vásároltak... Ha az anyaszentegyház feje azt mondja, hogy a bűnösöktől jóvátétel címén pénzt is elfogadok, hagyjuk csak a mi szentséges atyánkra, a pápára, tudja ő mist csinál.”
Luther rémülten látta, mint hanyatlik a vallásosság. Hova lesz a fegyelem, a jó erkölcs, ha házasságtörsét, hamis esküt „egyenesbe lehet hozni” egynéhány garassal!?
Tetzel pedig úton-útfélen azt hirdette, hogy az ő piros keresztje és vaspántos ládája több embernek szerzett üdvöt, mint Krisztus golgothai keresztje! A mérték betelt. Luther tollat ragadott a kezébe és a bűnbocsátó cédulaárusoknak adott 94 pontból álló utasításra válaszképpen 95 pontban a legszentebb lelki javakkal űzött vásár ellen tiltakozott. Latin nyelven megírt tételeiben felszólította a hit tudósait, álljanak ki vele vitatkozni, hadd derüljön ki az igazság, hadd tisztáztassék Jézus Krisztus szent nevében, mennyit ér az a cédula, mely bűnöket óhajt megbocsátani? 1517. október 31-én a delet ütötte az óra, midőn Luther Márton 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte.
Százával álltak az emberek a templomkapu előtt. Olvasták, magyarázták, aztán előlről kezdték. „Hogy is mondja? 1.A mi Urunk és Mesterünk, midőn azt mondja: „Térjetek meg!” – azt akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. 82. és 84. pont: „Ha a pápa a székesegyház felépítéséhez szükséges nyomorult pénzért számtalan lelket vált ki a tisztítótűzből, akkor miért nem üríti ki a tisztítótüzet egészen, még pedig – ingyen, szeretetből?!” „Igaz, igaz”, helyeselt a tömeg.
A 95 tétel két hét alatt majdnem egész Németországot bejárta.
