6. A kihallgatás
Bölcs Frigyes választófejedelem kieszközölte, hogy Luther kihallgatására Németországban, Augsburg városában kerüljön sor. Ismerősei féltették: „Meg fognak égetni!”
A pápai követ Cajetán bíboros volt. 1518.október 13-án került sor a találkozásra. Luthernek három dolgot kellett tennie: 1.tévedését visszavonni 2.megígérni, hogy erre az ügyre többé nem tér vissza 3. megfogadni, hogy a jövőben soha semmit sem fog tenni, ami az egyház békéjét veszélyezteti.
„Legkegyelmesebb Uram – szólt Luther – nehéz, amit tőlem kérnek. – Itt isteni parancs emberi paranccsal áll szemben. Ám nem magamtól tettem, amit tettem, egy belső kényszernek engedve cselekedtem...én minden állításomat a Bibliából merítettem.” De Cajetán bíboros így válaszolt: ”Értsd meg – mindössze hat betűt kell mondanod, ezt a hat betűt: revoco - visszavonom - és minden rendbejött.” Erre Luther 24 óra gondolkodási időt kért. Másnap írásban tette le válaszát a pápai követ elé: „Legkegyelmesebb Uram, én semmi egyház ellenest nem tanítottam, sem olyat, ami a keresztyénség sarkalatos igazságaival ellentétben volna... nem találnak tételeimben olyat, ami a katholikus keresztyénség igazságaitól eltérne.” Cajetán bíboros így szólt: „Nekem sem időm, sem kedvem vitatkozni. Én kurta választ óhajtok tőled: visszavonod-e tételeidet s különösen azt a kettőt, hol azt mered állítani, hogy az egyház nem Krisztus érdemeit osztogatja szét, amikor bűnbocsátó cédulákat ad híveinek a kezébe. Másfelől azt a téves állításodat, amikor azt mered mondani, hogy a bűnbocsánat malasztjának elnyeréséhez hit is szükséges. Mi erre a két állításra vonatkozólag a végső válaszod?” Luther így válaszolt: „Tanításomból semmit vissza nem vonhatok.” Majd az összehívandó egyetemes zsinathoz fellebbezett.
A 95 tétel kiszegezésének az évfordulóján Cajetán bíboros azt kérte Bölcs Frigyes választófejedelemtől, hogy utasítsa ki az országból ezt a megátalkodott eretneket – Luthert. De a fejedelem arra hívatkozott, hogy még nincs bizonyítva, hogy Luther tanai egyházellenesek. Módot kért arra, hogy olyan helyen, ahol biztonságban van, vitatkozásban mérhesse össze szellemi erejét ellenfeleivel.”
1518 decemberében Róma új harcost küldött a wittenbergi „csatatérre”. Ez a harcos Miltitz Károly, pápai kamarás volt. Ő békés, barátságos hangon, győzködve beszélgetett Lutherrel. „Én téged mindenestől jó embernek tartalak. Lehetetlen, hogy te odáig akarnád vinni a dolgokat, hogy egy második huszita háború seperjen végig a földön. Lehetetlen, hogy te azt akarnád, hogy az anyaszentegyházban szakadás következzék be...” „Mentsen ettől az Isten” – tört ki Lutherből a szó. És az egyházi béke érdekében Luther beleegyezett abba, hogy ügyében egy elfogulatlan bíró, például a trieri érsek mondja ki a döntő szót, majd levelet intézett a pápához, amelyben biztosítsa továbbra is arról, hogy a legmélyebb tisztelettel viseltetik iránta.
.......................................................
7. Lipcsei szópárbaj
Karlstadt, wittenbergi tanár beleártotta magát Luther ügyébe, és disputációra hívta ki Dr.Eck, ingolstadti tanárt a szabad akarat kérdésében. Miután a vitatkozásban Karlstadt alul maradt, helyét a másik wittenbergi tanár, Dr.Luther vette át. Mivel Dr.Eck az „eretnekkirályt” látta benne, a vitatkozás témáját is ehhez igazította.
„Tisztelendő Atya, én s velem együtt az egész katolikus anyaszentegyház azt hirdeti, hogy a pápai hatalom isteni eredetű. Ez alatt azt értem, hogy maga Jézus Krisztus alapította azt, e szavakkal: „Te Péter vagy és erre a kősziklára építem az én anyaszentegyházamat és a pokol kapui nem vesznek rajta diadalmat.” „Tagadom. Én a Bibliát jó egynéhányszor végigolvastam, de arról a szent könyv sehol nem szól, hogy Jézus Krisztus pápaságot alapított volna” – mondta Luther. „Nem? Hát nem Szent Pétert tette Jézus az apostolok fejévé?” – kérdezte Dr.Eck. „Semmiképen sem. Tud a Biblia arról, hogy Jézus a tanítványok közül hármat kiválasztott, a három „oszlopapostolt”, Pétert, Jakabot és Jánost, akik mindig vele voltak. Tud a Biblia arról is, hogy Jánost szerette a legjobban...de arról, hogy Péter az apostolok feje lett volna, arról a Szentírás nem tud. Sehol nem beszél a Biblia arról, hogy az apostolok közül valaki neki alárendelve lett volna” – szólt Luther. „De hiszen Jézus őt kősziklának nevezi!” „Igen, a hitéért. De ugyanabban a bibliarészben sátánnak is nevezi a hitetlenségéért.” „Jézus neki adta a menny kulcsait.” „De ugyanazokat Máté 18-ik fejezetének 18-ik verse szerint a többi apostolnak is odaadta.” „Amióta Jézus azt mondta: Te Péter vagy s e kősziklára építem anyaszentegyházamat..., azóta van pápaság, - ezzel a szóval Jézus Pétert a pápai méltóságba iktatta be.” „Ha az Úr Pétert a tanítványok füle hallatára az apostolok fejévé tette volna, hogy merte volna a Zebedeus felesége két fia, Jakab és János részére Jézus királyságában a főhelyeket kérni? Hiszen tudniuk kellett volna, hogy Jézus ezt a főhelyet már odaigérte valakinek, nevezetesen Péternek!”
Dr.Eck megszeppent. De Luther folytatta: „Ha Jézus félreérthetetlenül Pétert ültette volna bele az elsőség székébe, hogy lehetséges az, hogy egy-két nap múlva e nagy esemény után, a tanítványok az elsőségért versengenek, úgyhogy Jézus kénytelen egy gyermeket közéjük állítani és azt mondani: Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint e kis gyermek, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába?”
„Jeruzsálem és Konstantinápoly pátriárkái évszázadokon keresztül nem akarják elismerni, hogy a pápa alárendeltjei volnának. Már pedig fel kell tételeznünk róluk, hogy Krisztus világos parancsával nem mertek volna szembehelyezkedni. Ha a pápaság nem krisztusi eredetű intézmény, akkor a történelem folyamán előállott emberi intézményt kell benne látnunk, amely mint ilyen, ha így kívánja az anyaszentegyház érdeke, reformálható, hatáskörében bővíthető, vagy szűkíthető, esetleg egészen el is törölhető” – magyarázta Dr.Luther. „Szentségtörés!” – kiáltott Eck, magából kikelve.
A szócsata még napokig folytatódott. Luther a Szentírásból bizonyította, hogy Jézus Krisztus az egyház feje. Ha Dr.Eck szerint a pápa az egyház feje, akkor mi történik akkor, ha a pápa meghal? Az egyház a következő pápa megválasztásáig fej nélküli csonka test volna?
Azután, „a sok millió lelket számláló görög-keleti egyházban egyetlen lélek sem üdvözülhet, mert ez az egyház több mint ezer éve a konstantinápolyi pátriárkában látja az egyház fejét?” – kérdezte Luther. „Igenis, ezt mondtam és fenntartom, amit mondtam” – szólt Dr.Eck. „Tisztelendő atya, gondolja meg, mit mondott, fontolja meg: Nagy Basilius, Naziansi Gergely, Aranyszájú Szent János és a kelet ezer és ezer kegyes életű papját, hitvallóját, vértanúját mind ki akarja taszigálni a mennyből csak azért, mert nem a pápára tekintettek fel mint az egyház fejére?!” Eck zavarodottan azt hebegte: „Közismert dolog, hogy a keleti egyház mindig hemzsegett az eretnekektől. Aki a pápaság isteni eredetét el nem ismeri, az eretnek, s mint ilyen, nem üdvözülhet.” Végül Eck diadalittasan odakiáltotta: - Huszita! Íme, a máglyán megégetett Husz János tanítványa! – És ezzel a vita véget is ért.
Győztesként Róma Dr.Ecket ünnepelte, de Németországban maró gúnyverset írtak róla. Ők Luthert tekintették a disputáció győztesének. György, anhalti herceg ettől a naptól kezdve Luther meggyőződéses híve lett. A wittenbergi egyetem tanulólétszáma pedig a háromszorosára szökött fel.
........................................................
8. A nagy program
1519-ben meghalt Miksa császár és V.Károly lépett a trónra. Mit várhat tőle az evangélium szent ügye? Luther ismertetőül megírta a wittenbergi vallási mozgalom programját. Ez három részből állott. Az első résznek ezt a címet adta: A német nemzet keresztyén nemességéhez. A másodiknak: Az egyház babiloni fogságáról. A harmadiknak: A keresztyén ember szabadságáról. Mind a három rész egy-egy magvas könyv. A reformáció lelke e három könyvben leng a legtisztábban.
A német nemzet nemességéhez intézett könyv első szavával az ország új fejedelméhez fordul, kire Isten áldását kéri és akitől azt várja, hogy valósítsa meg a nemzet javára mindazt, amit Luther mint szent programot előterjeszt. Mert Rómától a lelki élet terén javulás nem várható. Hármas fallal sáncolta magát körül. Róma azt mondja: az egyházi hatalom fölötte áll a világi hatalomnak. Fejedelmek, uralkodók Rómától nyerik dicsőségüket, mert a királyok homlokára a pápa teszi fel az aranykoronát. Tehát a világi hatalomnak, mint alárendeltnek, nincs beleszólása az egyház dolgaiba. Másfelől a Szentírásra is hiába hivatkoznának az egyházzal szemben. Semmire sem mennének, mert csak a pápának van joga a Szentírást magyarázni. Maradna végül a zsinat. A zsinat ugyan mind e bajokon segíthetne, de mit használ, ha csak a pápának van joga zsinatot összehívni. Íme, ezek mögé a falak mögé sáncolja el magát a pápaság. Luther ezért egy független német nemzeti egyházat szeretne alakítani, valamint a Szentírás alapján sok olyan reformot bevezetni, mely felemelné az egész nemzetet. Többek között az ifjúságot feltétlenül iskolázni kell. Változásokat javasol a gazdasági élet területén is.
Második könyvében rámutat arra, hogy a középkor egyháza fogságba taszította a szentségeket. Az Úr szent vacsorája helyett a szegény népnek csak félszentséget adnak. A kelyhet elvonták tőlük, ahogyan az Isten Igéjét is, hiszen a szentmisét latin nyelven mondják.
A keresztség szentsége is bilincsbe van verve. A Biblia úgy tudja, hogy aki megkeresztelkedik, az Isten Szent Lelkét veszi. Krisztus a legnagyobb üdvöt ígérte oda a keresztségben részesülőknek. De a középkor ezt is kétségbe vonta, a keresztséget lekicsinyelte és a megkereszteltet szánalomraméltó hajótörötthöz hasonlította, ki a kárhozat vizében fuldoklik, aki csak úgy menekülhet meg, ha az egyház a gyónásban mentő szálat nyújt neki, melybe belekapaszkodhatik. Mi más ez, mint a keresztségnek az elhomályosítása.
A gyónás kérdésében is fonák helyzetbe sodródtunk. Lásd a bűnbocsátás kiárúsítását!
A középkori egyház az őseredeti két szentséget hétre emelte fel. Szentség csak az a jelképes cselekmény, melyet Krisztus rendelt és amely az isteni kegyelem csatornája a mi számunkra.
De a legvastagabb tévedést a középkori egyház azzal követte el, hogy Jakab apostol levelének 5. részében a 14.verset oly annyira félreértette, amire még nem volt példa a történelemben. Nevezett versben ugyanis Jakab azt mondja: Beteg valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget és az Úr felsegíti őt. Ezekből a biblia-versekből azt olvasta ki a középkori egyház: súlyos beteg valaki köztetek, hívjátok hozzá az Úr szolgáját, imádkozzék fölötte és kenje meg őt olajjal (az akkori kor orvossága) és a hitből való imádság csendes halált, boldog halált ad a betegnek. Ekkora rövidlátás! Jakab levelében nem csendes halálról, hanem gyógyulásról van szó.
A reformáció programjának harmadik, befejező része „A keresztyén ember szabadságáról” írott könyv. Ez a könyv ezzel a merész mondattal kezdődik: A keresztyén ember szabad, mindenek ura, királya, előtte térdet hajt ég, föld minden serege, még az Isten is enged neki, teljesítvén kéréseit, imádságait. De honnan veszi, kérdezhetnők csodálkozva, honnan veszi a keresztyén ember azt az erőt, mely őt az egész világ fölé emeli? Ez az erő – mondja Luther – a hitnek az ereje. Mert keresztyén „te a Jézus Krisztusé vagy és Ő a tiéd.” Az a lélek, melyet a hit hatalmába tudott keríteni, bizodalmas imádsággal még az Istent is legyőzi. Van-e tehát diadalmasabb hős e világon, mint a keresztyén? Bút, bajt, gondot, halált, poklot, mindent lába alá tipor! Bizony a keresztyén a világ igazi királya!
Ugyanakkor a keresztyén a szeretet által mindenkinek a szolgája is. Irgalommal van tele mind a két keze. Nem önmagának, hanem felebarátjának él. A hit köteléke Krisztushoz kapcsolja, a szeretet szála felebarátjával egyesíti.
............................................
9. Az átokbulla
„Átok” – ez a szörnyű szó a középkort halálra rémítette. Ez a szó azt jelentette: te vagy a társadalom kitaszítottja. Az interdictum olyan átok volt, mely egy egész várost sújtott. A Luther ellen írott átokbulla értelmi szerzője és foganatosítója Dr.Eck volt. 1520. szeptember 25-én a meisseni dóm kapujára szegezték ki az átokbullát. „Exurge Domine...még most is 60 napot engedélyezünk tévtanainak a visszavonására. Ha azonban ez a kegyelmi idő lejár, a tévelygés fia és hívei, mint az élő szőlőtőkéről a Krisztusról leszáradt szőlővesszők, vágassanak le és vettessenek a tűzbe...”
A bulla negyvenegy tantételt sorolt fel Luther műveiből, mint amelyek eretnekséget tartalmaznak, s melyek alkalmasak arra, hogy a lelkeket veszedelembe sodorják. Luther összes iratait nyilvánosan meg kell égetni. Őt magát pedig és 24 hívét az átok villáma sújtja.
Lipcsében az emberek az átokbullát letépték és a sárba taposták. Erfurt megtagadta a bulla közzétételét. Az egyetemi ifjúság a folyóba dobta. Ecknek pedig menekülnie kellett.
Wittenberg október első napjaiban kapta meg az átokbullát. A főiskolához volt címezve, de az egyetem vonakodott azt foganatosítani.
Luther, mivel más fegyvere nem volt, tollat ragadott és tudtára adta őszentségének, hogyha az ellene kiadott átokbullát vissza nem vonja és mindenestül nem hatálytalanítja, akkor ezzel ország világ előtt kinyilvánította, hogy az Isten ellensége és az anyaszentegyház felforgatója. Egyidejűleg tudtára adta mindenkinek, hogy a pápa döntésébe nem nyugszik bele, hanem fenntartja és megújítja fellebbezését a keresztyén egyház legfőbb bírói székéhez, a zsinathoz. Ennek a pápától függetlennek kell lennie, majd védelmébe veszi az üldözött krisztusi igazságot és annak szószólóját, Luthert.
Erre a bátor szóra egész Németország felfigyelt.
A pápai átokbullát csak egy ember hajtotta végre és az is csak félig: V.Károly. Falragaszok útján tudtára adta a lakosságnak, hogy Luther iratait össze kell gyűjteni és meg kell semmisíteni. Az iratokat több városban is máglyákon égették el.
„Tűzre csak tűz lehet a méltó felelet” – mondotta Luther és magához vette az átokbullát, majd december 10-én az Elster-kapunál, az egyetemi ifjúság jelenlétében máglyára vetette a következő szavakkal: „mivel Istennek ama szentjét (t.i. Krisztust) megszomorítottad, emésszen meg az örök tűz!”
Luther másnap a tanteremben így kezdte előadását: „Imádkozva és remegve léptem a máglyához, hiszen nem mindennapi cselekedetre szántam rá magamat. De most, hogy utána vagyok, örülök, mint még soha életemben. Szabad vagyok. Láncomat széttörtem. Szerzetesi életszabályok engem többé nem kötnek. Pápás törvénykönyv nincs többé. Tűz emésztette meg. Csak egy maradt meg: az én Uram, Krisztusom és az Ő drága, szent evangéliuma. A tegnapi nap csak kezdet volt. Itt többé nincs megállás. A pápai szék mindenestől tűzre való. Aki szíve szerint el nem szakad az istenkáromlótól, semmiképpen sem mehet be a mennyek országába. Vihar tombol körülöttünk. A végítélet kezdete.”
De Luther a nagy nyilvánosságnak is beszámolt tettéről és annak indító okairól. „Miért égette el Dr.Luther Márton a pápa és a pápa szolgáinak könyveit” című röpiratában arra mutatott rá, hogy amit tett, azt belső kényszer nyomása alatt tette. Így kellett cselekednie, először azért, mert megkeresztelt keresztyén. Másodszor azért, mert a Szentírás felesküdött doktora. Harmadszor azért, mert igehirdetői szent hivatalt tölt be, kinek, mint ilyennek kötelessége a tiszta evangéliumot hirdetni, és ami ezzel ellenkezik, azt kárhoztatni. Hogy pedig lássa a világ, hova jutott a keresztyénség, harminc tévtant szakít ki a pápai törvénykönyvből, amelyek nem érdemelnek egyebet, mint tűzlángot, mert tudatosan szembehelyezkednek a Biblia világos szavaival. Amit a törvénykönyv hirdet, az röviden így foglalható össze: „A pápa – az Isten!”
Közben lejárt a hatvan nap, melyet az átokbulla meggondolási időül engedélyezett. Luther megmaradt az egyszer kimondott szó mellett. Ennek következtében 1521. január 3-án „Decet Romanum Pontificem...” kezdetű bullájában a pápa őt az egyházból újból és visszavonhatatlanul kiátkozta.
Közben Spanyolországban az ágostonos szerzetesek azt hirdették: Luther tana – Krisztus szava. Hollandiában az emberek nyíltan azt vallották, hogy vallási igazság nincs több, hanem csak egy, az amelyet Wittenbergben hirdetnek. Aleander, pápai követ kétségbeesetten jelentette Rómának: „Németországban forrong minden. A lakosság kilenctized része nem ismer más csatakiáltást, mint ezt: Luther! A megmaradt egytized rész pedig ezt hangoztatja: „Vesszen a pápa és udvara!”
Dr.Varsányi Mátyás nyomán
