Ugrás a tartalomra

Soli Deo gloria és a Megújulás színei kiállítás a Szabadkai Városi Múzeumban

December 10-ig megtekinthető a kiállítás melyet tegnap (október 18-án) nyitottak meg a Magyar Nemzeti Múzeum a Szabadkai Városi Múzeum és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa összefogásával. A kiállítás az 500 éves reformációnak állít emléket, gyermek-sarokkal és interaktív tartalommal a fiatalok számára is élvezhető és érthető módon. 

Olyan tárgyakat láthatnak az érdeklődők, amelyek bemutatják a reformáció értékvilágát - nyilatkozta Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója. „Érkeztek ide páratlan műkincsek, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeumból, a Magyar Nemzeti Galériából is. Azután az Országos Evangélikus Könyvtárból illetve múzeumból érkező eredeti kelyhek, poharak, kancsók, tárgyak, amelyek az úrvacsorán vagy különböző ceremónia során vallási ereklyék. Nyomtatványokat, kiadványokat láthatunk, amelyekért különben el kellene utazni Budapestre.”

A Magyar Nemzeti Múzeumból érkező kiállított tárgyak a protestáns szellemi és tárgyi örökség, valamint identitás bemutatása mellett a közös, vallástól független európai kulturális hagyományt teszik átélhetővé. Babity János, főkonzul, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa: „Úgy gondolom, hogy a nemzeti öntudat megtartása szempontjából ez kiemelkedő jelentőségű, és ahogy az előzményeket és az együttműködést látom, bízom abban, hogy ezt az együttműködést a Magyar Nemzeti Múzeummal továbbra is folytatni tudjuk majd.”

A Magyar Nemzeti Múzeumban fontosnak tartják, hogy tárlataik a határon túli magyar területekre is eljuthassanak. Tomka Gábor, gyűjteményi főigazgató-helyettes, Magyar Nemzeti Múzeum: „A Magyar Nemzeti Múzeum fontosnak tartja, hogy a magyar határokon túl is mutassa be azokat a gyűjteményeket, amelyek nagyobb érdeklődésre számíthatnak. Külön öröm számunkra, hogy egy olyan helyre tudtuk elhozni ezt a tárlatot, ahol a magyar kisebbség is részese lehet ennek, illetve a többség számára is megmutathatjuk azokat a kincseket, amelyek a Magyar Nemzeti Múzeumban vannak.”

forrásanyag pannonRTV
Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2024. április

H K Sz Cs P Sz V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
 
 
 
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Világosságom és segítségem az ÚR, kiről félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

 

Zsoltárok könyve 27, 1-4
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap