Ugrás a tartalomra

Ünnepi áhítat a felújított bácsfeketehegyi Evangélikus Templomban

Október 26-án vasárnap délután nem mindennapi lelki élményben volt része a bácsfeketehegyieknek. Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Püspöksége a reformáció 491. évfordulója alkalmából, színvonalas alkalmi programot szervezett.
Az ünnepi program a felújított kultúrotthonban kezdődött, ahol Pál Károly a Kishegyes Község képviselő-testületének elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket. Az ünnepségen
jelen volt a jelenleg Németországban élő svábok küldöttsége is, akik erre az alkalomra érkeztek a Hartmann fivérek vezetésével.

Köszöntőt mondott még Csete Szemesi István református püspök, Jovan Kezan szeghegyi pravoszláv pap, valamint az ünnepség házigazdája, Dolinszky Árpád az evangélikus egyház
szuperintendense. Ezután egy rövid filmet nézhettünk meg az evangélikus templom felújítási munkálatairól. Ezt követte a Biblia-kiállítás, amelyet a Biblia éve alkalmából rendeztek meg. A kiállított Bibliákról Dolinszky Márta esperes asszony tartott ismertetőt.
Az ünnepség fénypontja az ünnepi istentisztelet volt, amelyet a 60 év után felújított bácsfeketehegyi evangélikus templomban tartottak meg az evangélikus egyház lelkészei: Dolinszky Gábor szabadkai lelkész, püspöki titkár, Dolinszky Márta esperes, Mengyán Szofia segédlelkész, az igét Dolinszky Árpád szuperintendens hirdette a Lk 19, 46 alapján.
Az igehirdető utalt a múlt fájó eseményeire, amikor nem lehetett rendeltetésszerűen használni a templomot, amikor még annak templom jellegét is kétségbevonták, ugyanakkor hálát adott
azért, hogy Isten lehetővé tette ennyi év után, hogy ez a gyönyörűen felújított templom ismét az „imádságnak háza” lehet. Az igehirdetés után a történelmi egyházak jelenlevő képviselői – Ft. Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános, Ft. Gutási Ákos szabadkai káplán, Jovan Kezan
szeghegyi pravoszláv pap és Orosz Attila református lelkipásztor is egy-egy áldást mondtak.
Az istentisztelet után a Forrás Színház és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének közös produkciója került bemutatásra „Kövek Zsoltára” címmel.

Orosz Attila református lelkipásztor
(megjelent a „Fecske” című újság 2008. novemberi számában.) 

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2024. február

H K Sz Cs P Sz V
29
30
31
1
2
3
4
 
 
 
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3
 
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Világosságom és segítségem az ÚR, kiről félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

 

Zsoltárok könyve 27, 1-4
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap