Ugrás a tartalomra

A zsúfolásig megtelt Evangélikus Püspöki Templomban együtt ünnepelte egyházunk és a Református Keresztyén Egyház október 31-én, Szabadkán a reformáció 490.évfordulóját

Az ünnepi istentisztelet liturgiáját a két egyház esperesei és a helybéli lelkészek végezték.
Igehirdetésében Th.Mgr. Dolinszky Márta esperes-lelkész emlékeztetett a Reformáció jelentőségére, felhívva a figyelmet arra, hogy akkor leszünk méltó utódok, ha a reformáció üzenetét aktualizálni tudjuk.

Mit üzen Isten világunknak, a vajdasági magyarságnak, azon belül is nekünk, protestánsoknak? Mit üzen a modern kor rabszolgáinak, akik havi 6000-8000 dinárért gályáznak? Mit üzen 15 éveseinknek, akiknek felvételi előkészítő könyveikre ezt írták: „el kell mennetek” és „el fogtok süllyedni”? Az előkészítőket ugyan visszavonták, az üzenete mégis célba érkezett. Mit üzen a határon túli testvéreinknek, akik egy famózus december 5-én azt mondták, maradjatok ott, ahol vagytok? Mit üzen a határon túli egyházvezetőknek, akik cserbenhagytak minket?
Isten pedig hallgat! Mit is mondana?
Hiszen már mindent megmondott régen, az ő Fiában, Jézus Krisztusban, becses vagy, értékes vagy az én szememben, és én szeretlek téged.
Isten visszaadja emberi méltóságunkat. Ő nem nézi számunkat, százalékarányunkat. Neve mindenható, bármikor hatalmában áll mindent megváltoztatni.
Legyünk hát a reformáció méltó utódai! Álljunk szilárdan a hitben és hivatásunkban a szülőföldünkön.

Az ünnepi istentisztelet végén áldást mondott: Dr. Irinej Bulovic, a Szerb Pravoszláv Egyház bácskai püspöke; a Római Katolikus Egyház részéről: Stanislav Hocevar érsek és Húzsvár László bánsági megyés püspök; Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke; Samuel Vrbovsky, a Vajdasági Szlovák Evangélikus Egyház püspöke; és végül Th.Mgr. Dolinszky Árpád, az Á.H. Evangélikus Egyház Szerbiában-Vajdaságban püspöke és Csete Szemesi István, a Református Keresztyén Egyház püspöke.
Az ünnepi istentisztelet után közösen vonultak ki az ünneplők az evangélikus püspöki templom előtti térre. A Reformáció terén Dr. Bölcskei Gusztáv püspök szolgált ünnepi igehirdetéssel, a „reformáció teret nyert Szabadkán” címmel.
A Vajdaságban, a Kárpát-medencében egyedülálló eseményről van szó.
A Reformáció terén Kasza József, tiszteletbeli református presbiter és a VMSZ tiszteletbeli elnöke leleplezte Dr. Luther Márton és Kálvin János reformátorok, valamint Iványi István, Szabadka város történetírójának, a szabadkai evangélikus egyházközség első felügyelőjének mellszobrát.
A reformáció terét és a Danijela Mamuzic, Vera Gabric Pocuca és Szarapka Tibor készítette bronzszobrokat Th.Mgr. Dolinszky Árpád evangélikus és Csete Szemesi István református püspökök szentelték fel.
Az ünneplők között jelen voltak a magyar és horvát főkonzulátusok képviselői, Ante Rudinski, a tér tervezője, számos parlamenti, tartományi és községi tisztségviselői, A Szerb Vallásügyi Minisztérium képviselői, az Evangélikus és Református Egyházak Zsinati tanácsa.
Az ünneplő közösséget és az eseményt, áldáskívánásait kifejezve levélben köszöntötte a Lutheránus Világszövetség nevében Dr.Ishmael Noko főtitkár.

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2024. február

H K Sz Cs P Sz V
29
30
31
1
2
3
4
 
 
 
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3
 
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Világosságom és segítségem az ÚR, kiről félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

 

Zsoltárok könyve 27, 1-4
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap