Skip to main content

Megszólalt a bácsfeketehegyi Evangélius Templom harangja

Megszólalt a bácsfeketehegyi Evangélius Templom harangja

A bácsfeketehegyi evangélikus templom harangjainak története

A bácsfeketehegyi evangélikus egyházközség életében fontos célkitűzés volt, hogy az 1830-ban felépült imaházba harangot kellett beszerezni, azzal a céllal, hogy hívogasson az istentiszteleti alkalmakra. A gyülekezet évente 100 forintot választott ki erre a célra.
1844-ben Lackner Ádám, az összegyűlt 500 forinttal indult útnak Pestre, hogy a megrendelt 2 harangot átvegye és hazakísérje. A harangok hajóval érkeztek a Dunán Cservenkára, ahonnan kocsival szállították a gyülekezetbe.
A harang felirata: 

Feketehegyi Ágostai Hitvallású Evangélikus fiókgyülekezet
Szerzé 1845 esztendőben.
Öntötte Staudt András Pesten.

A templomépítés idején Ödenburgból új harangot rendeltek. Ez a harang gyönyörű megmunkálású volt, rajta Luther Márton képével, melyen a reformátor két keze a Szentíráson volt, amit a szívén tartott. A kép alatt a következő felirat volt olvasható: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: az igaz ember pedig hitből fog élni.” Róm. 1, 16-17 és Dr. Luther Márton aláírása, valamint a gyülekezet neve és a dátum: 1904.
Így, az új haranggal együtt a templom tornyába immár 3 harang került.
1904. augusztus 14-én volt a harangszentelés napja, melyet Ferdinand Hamel lelkész végzett.
„A gyönyörű, harmonikus hármas hangzás ébressze fel a hívekben, hogy szorgalmasan látogassák az Isten házát és őrizzék az egyetértést, összhangot egymás között.” (Jegyzőkönyv)
A nagy és kisharang sajnálatos módon a háborúban áldozatul esett. 1916. augusztus 28-án megható búcsú istentiszteleten szólalt meg utoljára. A megmaradt harang 1916 augusztus 31-én harangozva kísérte hangjával társait a vonathoz.
1924.ben Berndorfból a Kruppsschen harangöntödéből 2 új harangot rendeltek, melyek június 21-én meg is érkeztek. A nagyharangon Luther kép volt egy rövidke, ám bátorító felirattal: „Erős Vár a mi Istenünk!” A kisharangon a következő felirat szerepelt: „Vigyázzatok és imádkozzatok!”

A második világháborút követően az egyházközség teljes vagyonát államosították. A templomépületet kiürítették, majd a helyi termelőszövetkezet magtárává alakították át. A teljes berendezést, a harangokkal együtt felszámolták.
Istennek mérhetetlen kegyelme, hogy az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szebriában-Vajdaságban a templomépületet teljes körűen felújítja. E felújítás alkalmával kerülhetett sor 60 évnyi némaság után arra, hogy a bácsfeketehegyi evangélikus templom harangja 2008. június 23-án déli 12 órakor 30 percre megszólalhatott Istennek dicsőségére, és mindannyiunk jó előmenetelére.

Crkvene zajednice
Bački Jarak
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/sr/backi-jarak
Bačko Dobro Polje
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/sr/backo-dobro-polje
Bečej
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/sr/becej
Beograd
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/sr/beograd
Feketić
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/sr/feketic
Kać
/sr/kac
Kikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/sr/kikinda
Kucura
/sr/kucura
Kula - Crvenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/sr/kula-crvenka
Nadalj - Turija
/sr/nadalj-turija
Nova Pazova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/sr/nova-pazova
Novi Bečej
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/sr/novi-becej
Novi Sad
/sr/novi-sad
Pančevo
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/sr/pancevo
Ravno Selo
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sr/ravno-selo
Savino Selo
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/sr/savino-selo
Sombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/sr/sombor
Stari Vrbas
/sr/stari-vrbas
Subotica
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/sr/subotica
Vrbas
/sites/default/files/2020-03/3.png
/sr/vrbas
Vršac
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/sr/vrsac
Zemun
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/sr/zemun
Zrenjanin
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/sr/zrenjanin

2024. Fеbruar

Pon Uto Srе Čеt Pеt Sub Nеd
29
30
31
1
2
3
4
 
 
 
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3
 
 
 
Pratite nas
 

Facebook stranice:

Bajsa Vrbas Kula

 

 

Duhovna hrana

Starješina izabranoj gospođi i djeci njezinoj, koju ja volim u istini, i ne samo ja, nego i svi koji su poznali istinu, Radi istine koja ostaje u nama i s nama će biti vavijek: Da bude s vama blagodat, milost, mir od Boga Oca i od Gospoda Isusa Hrista, Sina Očeva, u istini i ljubavi. Obradovah se veoma što sam našao neke od djece tvoje da hode u istini, kao što primismo zapovijest od Oca. A sad, molim te, gospođo, ne kao da ti novu zapovijest pišem, nego koju imadosmo od početka, da ljubimo jedni druge. A ovo je ljubav: da hodimo po zapovijestima njegovim. Ovo je zapovijest, kako čuste od početka, da po njoj hodite. Jer mnoge varalice iziđoše u svijet, koji ne priznaju Isusa Hrista da je došao u tijelu; takav je varalica i antihrist. Čuvajte se, da ne izgubimo ono što uradismo, nego da primimo potpunu platu. Svaki koji prestupa i ne ostaje u učenju Hristovom, taj Boga nema; a koji ostaje u učenju Hristovom, on ima i Oca i Sina. Ako neko dolazi k vama i ovo učenje ne donosi, ne primajte ga u kuću i ne pozdravljajte se. Jer ko se pozdravlja s njim, učestvuje u njegovim zlim djelima.”

 

( 2 Jn, 1-11 )
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap