Skip to main content

Epistola Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnapjára

biblia

Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket öröktől fogva ismertté tette.”
Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák. Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban. Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”
Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket.

ApCsel 16, 16-32

Crkvene zajednice
Bački Jarak
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/sr/backi-jarak
Bačko Dobro Polje
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/sr/backo-dobro-polje
Bečej
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/sr/becej
Beograd
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/sr/beograd
Feketić
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/sr/feketic
Kać
/sr/kac
Kikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/sr/kikinda
Kucura
/sr/kucura
Kula - Crvenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/sr/kula-crvenka
Nadalj - Turija
/sr/nadalj-turija
Nova Pazova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/sr/nova-pazova
Novi Bečej
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/sr/novi-becej
Novi Sad
/sr/novi-sad
Pančevo
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/sr/pancevo
Ravno Selo
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sr/ravno-selo
Savino Selo
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/sr/savino-selo
Sombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/sr/sombor
Stari Vrbas
/sr/stari-vrbas
Subotica
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/sr/subotica
Vrbas
/sites/default/files/2020-03/3.png
/sr/vrbas
Vršac
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/sr/vrsac
Zemun
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/sr/zemun
Zrenjanin
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/sr/zrenjanin

2024. April

Pon Uto Srе Čеt Pеt Sub Nеd
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
 
 
 
 
 
Pratite nas
 

Facebook stranice:

Bajsa Vrbas Kula

 

 

Duhovna hrana

Starješina izabranoj gospođi i djeci njezinoj, koju ja volim u istini, i ne samo ja, nego i svi koji su poznali istinu, Radi istine koja ostaje u nama i s nama će biti vavijek: Da bude s vama blagodat, milost, mir od Boga Oca i od Gospoda Isusa Hrista, Sina Očeva, u istini i ljubavi. Obradovah se veoma što sam našao neke od djece tvoje da hode u istini, kao što primismo zapovijest od Oca. A sad, molim te, gospođo, ne kao da ti novu zapovijest pišem, nego koju imadosmo od početka, da ljubimo jedni druge. A ovo je ljubav: da hodimo po zapovijestima njegovim. Ovo je zapovijest, kako čuste od početka, da po njoj hodite. Jer mnoge varalice iziđoše u svijet, koji ne priznaju Isusa Hrista da je došao u tijelu; takav je varalica i antihrist. Čuvajte se, da ne izgubimo ono što uradismo, nego da primimo potpunu platu. Svaki koji prestupa i ne ostaje u učenju Hristovom, taj Boga nema; a koji ostaje u učenju Hristovom, on ima i Oca i Sina. Ako neko dolazi k vama i ovo učenje ne donosi, ne primajte ga u kuću i ne pozdravljajte se. Jer ko se pozdravlja s njim, učestvuje u njegovim zlim djelima.”

 

( 2 Jn, 1-11 )
megvalosult a BGA alap tamogatasaval
BGA alap