Skip to main content

Evangélium Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnapjára

Jézus

Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.
A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat. Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj! Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj? De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.

Jn 5, 1-14

Crkvene zajednice
Bački Jarak
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/sr/backi-jarak
Bačko Dobro Polje
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/sr/backo-dobro-polje
Bečej
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/sr/becej
Beograd
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/sr/beograd
Feketić
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/sr/feketic
Kać
/sr/kac
Kikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/sr/kikinda
Kucura
/sr/kucura
Kula - Crvenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/sr/kula-crvenka
Nadalj - Turija
/sr/nadalj-turija
Nova Pazova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/sr/nova-pazova
Novi Bečej
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/sr/novi-becej
Novi Sad
/sr/novi-sad
Pančevo
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/sr/pancevo
Ravno Selo
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sr/ravno-selo
Savino Selo
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/sr/savino-selo
Sombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/sr/sombor
Stari Vrbas
/sr/stari-vrbas
Subotica
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/sr/subotica
Vrbas
/sites/default/files/2020-03/3.png
/sr/vrbas
Vršac
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/sr/vrsac
Zemun
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/sr/zemun
Zrenjanin
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/sr/zrenjanin

2022. Oktobar

Pon Uto Srе Čеt Pеt Sub Nеd
26
27
28
29
30
1
2
 
 
 
 
 
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
 
 
 
 
 
 
Pratite nas
 

Facebook stranice:

Bajsa Vrbas Kula

 

 

Duhovna hrana

Starješina izabranoj gospođi i djeci njezinoj, koju ja volim u istini, i ne samo ja, nego i svi koji su poznali istinu, Radi istine koja ostaje u nama i s nama će biti vavijek: Da bude s vama blagodat, milost, mir od Boga Oca i od Gospoda Isusa Hrista, Sina Očeva, u istini i ljubavi. Obradovah se veoma što sam našao neke od djece tvoje da hode u istini, kao što primismo zapovijest od Oca. A sad, molim te, gospođo, ne kao da ti novu zapovijest pišem, nego koju imadosmo od početka, da ljubimo jedni druge. A ovo je ljubav: da hodimo po zapovijestima njegovim. Ovo je zapovijest, kako čuste od početka, da po njoj hodite. Jer mnoge varalice iziđoše u svijet, koji ne priznaju Isusa Hrista da je došao u tijelu; takav je varalica i antihrist. Čuvajte se, da ne izgubimo ono što uradismo, nego da primimo potpunu platu. Svaki koji prestupa i ne ostaje u učenju Hristovom, taj Boga nema; a koji ostaje u učenju Hristovom, on ima i Oca i Sina. Ako neko dolazi k vama i ovo učenje ne donosi, ne primajte ga u kuću i ne pozdravljajte se. Jer ko se pozdravlja s njim, učestvuje u njegovim zlim djelima.”

 

( 2 Jn, 1-11 )

Magyar Kormany