Verbász

Verbászi gyülekezet története

Az Óverbász helyén egykor álló középkori falu, Orbászpalotája a török alatt elnéptelenedett. II. József a kalapos király (1741-1790) idejében bevándorló protestáns telepesek alapították Óverbász mellett lévő, ahogy ők nevezték Neu-Werbass-t. Az újverbászi a bács-szerémi ágostai hitvallású evangélikus egyházközség -hatalmas templomával együtt- egy ékköve volt. A településen első sorban németek éltek (magyarokkal, pravoszláv szerbekkel, később görögkatolikus ruszinokkal), akik 1784-85-ben Pfalz, Württemberg, Hessen környékéről, Elzászból és a Saar vidékről érkeztek. Az újonnan ide telepített evangélikusok létszáma 900 lélekből állt, de jött velük még 100 református család is a pontos számuk nem ismert. A két felekezetnek külön iskolája, de közös imaháza volt. A két, lassanként egybeépülő településen mindketten fölépítették templomaikat, evangélikus gimnáziumot alapítottak, diakonisszaházat építettek, később árvaházat is fent tartottak egészen a második világhűború végéig. A közös összefogás itt is megmutatta szükségét mivel a közösségnek nem volt papja, az evangélikus lelkész gondjaira voltak bízva. A közös imaházat egészen 1816-ig használták és ebben az évben neki is láttak a templomépítésnek ami 1820-ra el is készült. Hossza 21 öl, szélessége 7 öl ( 40x13 méter ) magassága 28 öl (53 méter). Homlokzatán a következő feliratok voltak olvashatók: „Deo psaLLe eVangeLLii Werbas, pia CarMIna soLi. (1820) alatta pedig: Fürchtet Gott, ehret den König, habt die Brüder lieb" I Pet. II, 17. — A vörös márvány oltáron, egy fából készített, aranyozott kereszt állt. Az oltárképen pedig a tenger-vizén járó Krisztus volt látható. A karzat díszes oszlopokon feküdt amelynek befogadóképessége 150 fő, a templomban viszont elegendő hely volt 900-1000 személy befogadására. A templom torony 1862-ben épült, rézzel folt fedve és gazdagon ellátva aranyozott díszítéssel. Három harang volt a toronyban, a legkisebb II. József császár ajándéka a telepítés idejéből, mivel mindkét felekezetnek volt ajándékozva sorshúzással döntötték el, hogy a harang kihez kerüljön. E harang 252 fontot nyomott és a következő felirat volt olvasható rajta: „Johann Brunner goss mich in Ofen 1785." és „Um-gegossen auf Unkosten der neu-verbaser Gemeinde 1846 von Andreas Scheuden in Pest". A középső harang 550 font súlyú; felirata: „Diese Glocke ist unter der glorreichen Regierung seiner kais. kön. apost. Majestät Franz II. durch die Neu-Verbaszer lutherische und reformierte Gemeinde im Jahre 1798 gegossen" „Johannes Fogarasi K. G". A nagy harang 1324 fontos; felirata: „Neo-Verbasensis eccl. germ. aug. Conf. me fudi curavit Pestini per Henricum Eberhadt anno MDCCGXXI.

A verbászi egyházi pecsét gömbölyű. A közepén egy fa, alatta pohár, kereszt és horgony látható, melyekre a nap sugarai sütnek; a fa fölött van az évszám 1839. következő körirattal: „Sigillum ecclesiae evang. A. C. Neo-Verbasiensis".  Sajnálatos módon az 1848/49-es mozgolódás nem volt jó hatással Verbászra sem. A Szenttamáson gyülekező Jelačić bán serege többször betört Újverbászra és a házak harmadát felgyújtotta, a templom berendezését és az orgonát megrongálta, a régi levéltárat pedig megsemmisítette, aminek köszönhetően nem maradtak fent régi iratok.

Az óverbászi egyházközség eredete 1810-ig vezethető vissza, ekkor kezdtek a hívek a szomszédos falvakból földet és házat venni leginkább Cservenkáról, Torzsáról, Szeghegyről később Újverbászról is. Mivel kezdetben nem törekedtek önálóságra a tőszomszédságban lévő Újverbászhoz tartoztak. 1816-ban iskolát építettek és Scultéty János lelkész életevégéig vagyis 1849-ig havonta kétszer jött át, hogy Istentiszteletet tartson nekik. 1850-1855-ig Hutter Frigyes volt az Óverbászi lelkész. 1856.  január 20-án Róth Károly Tivadar, akkori cservenkai káplánt nevezték ki ide. Ettől kezdve többre törekedett az Óverbászi gyülekezet. A régi 1816-ban épült iskola roskadozó állapotban volt, ezért az egyház 1062 forinton megvette a görög keleti, régi, 2655 négyszög öl nagyságú temetőt, hogy rajta építsen templomot, iskolát és paplakot. 1860-ban elkészült az első iskola. A lelkész kétszer saját költségén Bécsbe utazott és a császári királyi szabadalmazott nemzeti bank igazgatóságától, sikerült neki egyházi célokra egy nagyobb területet a közlegelőből adományképpen kieszközölni. A terület bérbeadásából befolyt pénz a templomépítési alap gyarapítására fordíttatott, mely alap 1873. év végén 16,558 frt 58 krt. tett ki. Ugyancsak a nemzeti banktól még 8 holdnyi területet kapott az evangélikus egyház temetőnek melyet 1866-ban használni is kezdtek. 1899-ig Óverbászhoz tartozott Szenttamás amelyet Roth lelkész gondozott, többnyire saját pénzen fedezve az odautazást. 1876-ra felépült a második díszes iskolaépület 3000 forint költségből. 1877-re a templomépítési alap elegendő nagyságúra nőtt ahhoz, hogy megkezdődhetett a templomépítés ami 1879-re el is készült. Az építőmester az anyagon kívül 14000 forintot kapott. Sikerült szert tenni egy 12 mázsás harangra egy óratoronyra és egy 12 változatú orgonára, mindez összesen 24160 forint volt. 1896-ban 1050 forintért az egyik imatermet átalakították egy harmadik iskolának így Óverbász már mindennel bőségesen el volt látva. Az egyházi pecsét gömbölyű, közepében dombon egyszerű kereszttel, melynek tövén búzakalász, karjain pedig szőlőtő van. Körírás: „Kirchensiegel der ev. Gemeinde A. C. Alt-Verbász 1850." Ez az egyház önállósulásának az éve.

Újverbászon 1910-ben 6924 lakosából 5171 német, 1361 magyar, 150 szerb volt. Ebből 1216 római katolikus, 1424 református, 3711 evangélikus volt.
Óverbászon 1910-ben 4853 lakosból 1837 német, 615 magyar, 1813 szerb volt. Ebből 563 római katolikus, 563 görögkatolikus, 1497 evangélikus, 1783 görögkeleti ortodox volt. Ó- és Újverbász a trianoni békeszerződés előtt Bács-Bodrog vármegye Kúlai járásához tartozott.
A két világháború között Verbász a tanárképzés fontos színhelye lett, a dunai svábok számára a város nagy kulturális jelentőséggel bírt. 1931-ben egy teljes alakos Luther-szobrot is állítottak az újverbászi evangélikus templom előtti téren.  A háború végnapjaiban a még Verbászon élő német evangélikusok és az újonnan érkezett montenegrói telepesek között néhány esetben családi kapcsolatok szövődtek. Ennek köszönhette néhány német család, hogy nem telepítették ki. A vegyes házasságokból született gyermekek több esetben az evangélikus szülő vallását kapták. Így lehetséges az, hogy a verbászi evangélikus templom melletti egykori egyházi iskolában lévő imateremben ma montenegróiak, magyarok és svábok együtt hallgatják az evangéliumot. Sőt, egyazon istentiszteleten három nyelven is elhangzik a prédikáció: először magyarul, utána németül, majd pedig szerbül. A német ajkú hívek számának megcsappanása után az egykor svábok által lakott településeken így Verbászon is a helyben maradt magyar gyülekezeti tagokra hárult a közösségek újjászervezésének feladata.