Ugrás a tartalomra

Karácsony ünnepe Szabadkán - 2021

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

Lk 2, 1-14

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2022. szeptember

H K Sz Cs P Sz V
29
30
31
1
2
3
4
 
 
 
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Világosságom és segítségem az ÚR, kiről félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.

 

Zsoltárok könyve 27, 1-4

Magyar Kormany