Mivel ez az egyház volt területileg a legkiterjedtebb, a határmódosítások következtében most elveszítette Bácskát, Baranyát és a Muraközt, tehát a visszatért Délvidéket, és az ott élő híveit, illetve ezzel tagságának nagy többségét. Megmaradt a bánáti, horvát és szlovén esperességek egy része, a boszniai synodus és a belgrádi autonóm egyház. Mindezek szórványesperességek voltak, a hívek zöme immár korábbi egyházához került. Az egyházkerület püspöke, Dr.Philipp Popp viszont a kerület székhelyén, Zágrábban maradt.
Az új viszonyoknak a bácskai magyar egyházközségek örültek a legjobban. Ezt mindnyájuk nevében legszemléletesebben talán a szabadkai evangélikus egyházközség 1941. június 15-én megtartott tanácsi közgyűlésének az összehívása, és a jegyzőkönyvben foglaltak mutatják be az első és egyetlen napirendi pontban: „A 46-47/1941. akták feletti döntés:
Az ülés örömének ad kifejezést, hogy az egyházközség megalapítása óta magyar egyház volt és magyar jellegét a 23 évig tartott szerb megszállás alatt is megtartotta, szívesen kerül az anyaországhoz és ennélfogva természetesnek tartja, - hogy miként az összes délvidéki magyar egyházak és egynéhány német egyház is – a szabadkai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház az anyaországbeli bányakerületi egyházakhoz (régi határokkal, régi egyházába) visszatér. Ebből az alkalomból indítványozza, hogy Dr. Raffay Sándor püspök urat, Budapest, az egyháztanács a következő távirattal üdvözölje: A mai egyháztanács ülésről a szabadkai evangélikus egyház szívből üdvözli Nagyméltóságodat és biztosítja nagyrabecsüléséről és őszinte ragaszkodásáról.”[1]
A német anyanyelvű híveknek az újonnan előállt helyzet nagy gondot okozott. Részben, hasonló örömmel tértek volna vissza ők is a hajdani, bányai egyházkerületbe, más oldalról viszont olyan egyházban találtak új lelki otthonra, ahol nagy többségben voltak jelen, de hittestvéreik egy része a balkáni Jugoszláviában maradt. Ebben a helyzetben „Dr. Philipp Popp, az Ágostai Hitvallású Német Evangélikus Keresztyén Egyház püspöke Jugoszláviában, a 772/41 sz. iratával felhatalmazta Heinrich Meder, újverbászi evangélikus lelkészt, a bácsi esperesség alesperesét, hogy a háború kitörésének következtében előállt új helyzetben tegye meg a szükséges lépéseket, egy alkalmas egyházszervezet megalakítására az állami és az egyházi hatóságokkal egyetértésben.”[2] Feltételezte, hogy ennek a vidéknek, Bácska és Dél-Baranya lelkészeinek a többsége ehhez hozzájárul, talán fenntartva egy eshetőséget egy valamikori újraegyesülésre. Egy lelkészkonferencián, Újvidéken egyházkerületet alapítottak, Dél-Magyarországi Német Evangélikus Egyház – néven. Megválasztották az egyházi elnököket, Heinrich Meder lelkész és Franz Hamm világi elnök személyében. Az újvidéki rendkívüli esperességi közgyűlés mindkettejük megválasztását meg is erősítette. A német egyházközségek közös határozatuk értelmében a Dél-Magyarországi Német Evangélikus Egyházhoz tartoznak. A más területek német evangélikus egyházközségeinek csatlakozása nyitott kérdés maradt. A két egyházi elnök mellett megválasztották a legfelsőbb egyháztanácsot és az egyházkerület szerveit is.
Az egyházkerületet megalapították, megszabták az egyházi rendet az evangélium alapján, ahogyan arról a Szentírás és a reformáció hitvallási iratai tesznek tanúbizonyságot, kiváltképpen Luther a Kiskátéban, és ahogyan az le van fektetve az Ágostai Hitvallásban. Döntésükkel felkeresték új–régi egyházuk vezetőségét.
„A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségével és a miniszterelnökkel való tárgyalások alapján, az oktatási és kultuszminisztérium és ennek szervei elé helyezték az egyházkerület működésének a kidolgozott feltételeit, az egyházi rendet, de a kormány a jóváhagyást a háború végéig halasztotta.”[3]
Ez a próbálkozás nem járt sikerrel.
A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem 1941.évi november hó 7. napján Budapesten tartott évi rendes Közgyűlésén D.Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő megnyitó beszédében a következőket mondta: „A hazafiúi és hittestvéri érzés melegével köszöntöm erről a helyről a Jugoszláv állam felbomlásával hazatért bácskai országrész és Muravidék evangélikusságát is, annak minden egyes hívét, tekintet nélkül arra, hogy melyik népcsoporthoz tartozónak vallja magát. Amilyen örömmel állapítom meg, hogy magyar, szlovák és vend testvéreink
számára természetes volt az, amit állami és egyházi törvényeink egyértelműen állapítanak meg, hogy ismét integráns részeivé váljanak a magyarországi evangélikus egyháznak, annyira fáj, hogy a hazatért német testvérek nagy része sajnos nem számolt visszacsatolásának ezzel a természetes folyamatával, hanem fenntartani kívánja azt a különállást, amelyre a jugoszláv állam idejében tett szert.”[4]
Közben a szabadkai lelkész a Közgyűlés előtt ismertette az 1942. március 9-én keltezett 626.sz. püspöki leiratot a szabadkai egyházközségnek, a bácsi egyházmegyéhez való csatlakozása tárgyában. A Közgyűlésen „az egyházközség kimondja, hogy a jelenleg a bányai egyházkerülethez tartozó bácsi egyházmegyéhez csatlakozik ”[5]
Örömmel és szívesen tett így a többi magyar egyházközség is.
A területváltozással szép számú vend gyülekezet is visszatért, de nem a bácsi, hanem korábbi egyházmegyéjébe.
Az egyház folytatta tevékenységét a háborús körülmények között. Továbbra is rendszeresen tartottak istentiszteleteket, katonai istentiszteletekkel kibővítve és más, megszokott szolgálatokat, különös tekintettel a karitatív szolgálatra a szegényeket, hadiárvákat illetően. Ebben különösen a Nőegyletek vettek részt.
Újvidéken, 1942. december 13-án lelkészi hivatalába iktatta Sostarec Ferenc az 500 tagot számláló magyar evangélikusok részére Endreffy Zoltán lelkipásztort. A zombori egyházközségben, hivatalába iktatta Sztovicsek Gusztáv lelkészt. 1943. május 9-én Thúróczy Zoltán püspök meglátogatta az újvidéki magyar
egyházközséget, az Országos Luther Szövetség által rendezett evangelizációs napok alkalmával. Joób Olivér és Balca András nyíregyházi lelkészek is részt vettek az egy évvel később megrendezésre kerülő evangelizációs napokon.
A német egyházközségekben is folyt a megszokott egyházi szolgálat.
A vegyes ajkú egyházközségekben a német ajkú hívek továbbra is kérelmezték a német nyelvű istentiszteleteket, hittanórákat; a konfirmáció-, és német nyelvű énekek tanítását, a hitbeszédekben az ó-szövetségi részek elhagyását. Ellenben kérték, hogy Luther Mártonról több szó essen. Ellenezték a zsidók felvételét az egyházba.
[1] In: A suboticai ágostai hitvallású evangélikus egyház egyháztanácsi jegyzőkönyve, 1941. június 15. 274. old.
[2] „Heinrich Meder, evangelisch-lutherischer Pfarrer von Neuwerbaß, Konsenior des Batscher Seniorates, wurde vom Bischof der Deutschen Evangelischen Christlichen Kirche A.B. in Jugoslawien, Dr. Philipp Popp, mit Schreiben Z.772/41 bevollmächtigt, die infolge der durch den Kriegsausgang entstandenenneuen Lage notwendig gewordene Schritte zur Neubildung einer geeigneten kirchlichen Organisation in Vereinbarung mit Behörden des Staates und der Kirche zu tun.“ – In: Werbass 1785-1975:107.old.
[3] „In den Verhandlungen mit dem Präsidenten der Ungarländischen Evangelischen Kirche, mit dem Ministerpräsidenten, dem Minister für Kultus und Unterricht und dessen Organen wurden die Voraussetzungen für die Tätigkeit der Landeskirche geschaffen, die Kirchenordnung der Regierung zur Genehmigung vorgelegt, dies indes bis Kriegsende aufgeschoben.“ – In: Werbass 1785-1975: 108 old.
[4] In: A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem 1941.évi november hó 7. napján Budapesten tartott évi rendes közgyűlésének Jegyzőkönyve, 16.old.3.bekezdés.
[5] In: A suboticai ágostai hitvallású evangélikus egyház közgyűlési jegyzőkönyve 1942. április 19.
