Ugrás a tartalomra

Családi nap Szabadkán

A szabadkai Evangélikus Egyházközség családi napot szervezett 2014. augusztus 31-én.

A családi nap tanévnyitó istentiszetelettel kezdődött, melyen a lelkész megáldotta a jelenlévő gyermekeket a sikeres tanévkezdés reményében. Ezt követően a gyülekezeti teremben, illetve az udvaron folytatódott a barátkozás. A gyermekek rögtön önfeledten játszani kezdtek, a szülőknek pedig lehetősége nyilt arra, hogy jobban megismerjék egymást.

Míg a gyermekek különböző sportokban mérték fel erejüket, addig a segitőkész szülők megteritették az asztalokat, melyekre bográcsban készült babgulyás lett feltálalva. A jelenlévők kellemesen érezték magukat, hisz koradélutánig folytatódott a barátkozás.

A családi nap megszervezésével elsődleges célunk a közösségépítés volt, ahol a gyerekek ugyanúgy megtalálták a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket, mint a szüleik.

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2021. december

H K Sz Cs P Sz V
29
30
1
2
3
4
5
 
 
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Mutasd meg hatalmadat, jöjj segítségünkre! Istenünk, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!

 

Zsoltárok könyve 80, 2-4

Magyar Kormany