Ugrás a tartalomra

X. Vajdasági Magyar Evangélikus Gyermektábor

Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában - Vajdaságban az idei esztendőben is megrendezte a nyári gyermektábort június 25 és június 29 között a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban, melyben a szabadkai, bajsai és Magyarországról a somlószőlősi gyülekezet gyermekei vettek részt.

Az idei, jubileumi 10. tábor központi témája a „bátorság” volt, és az egész hét tartalma az Ezékiel prófétai kérdés köré épült fel: „…Lesz-e elég bátorságod…?” Ez 22, 14.

A gyermekek a hét folyamán megismerkedhettek számos érdekes bibliai történettel. A napokat áhítattal kezdtük és zártuk. Igyekeztünk olyan programokat összeállítani, amelyek emlékezetessé teszik a táborozásunkat. Egyik ilyen élménydús program az élő sakkhoz való előkészület volt, amelyen a gyermekek a saját jelmezüket, sakkfigurájukat készítették el, hogy a záró esten „élő sakkot” játszhassunk. Ezen kívül kiemelkedőek voltak a kézműves foglalkozások alkalmai, mint a gyöngyfűzés és a barátságfonalazás, de nem maradhatott el az activity társasjáték, az origami, a különféle vetélkedők, és természetesen a sport sem, amely aktivitásnak helyszíne a bácsfeketehegyi iskola tornaterme volt.

A tábort azzal a reménységgel zártuk, hogy az elkövetkező esztendőben ismét találkozunk, hogy együtt, újból eltölthessünk egy igen tartalmas hetet.

Gyülekezetek
Bácsfeketehegy (Feketics)
/sites/default/files/2020-03/feketic.jpg
/bacsfeketehegy-feketics
Belgrád
/sites/default/files/2020-03/beograd_0.jpg
/belgrad
Káty
/katy
Kiskér
/sites/default/files/2021-01/Ba%C4%8Dko%20Dobro%20Polje.jpg
/kisker
Kucora
/kucora
Kúla - Cservenka
/sites/default/files/2020-03/cservenka_0.png
/kula-cservenka
Nádalja - Turja
/nadalja-turja
Nagybecskerek
/sites/default/files/2021-01/Zrenjanin%20slovacka-evangelisticka-crkva-52605f927d6b4.jpg
/nagybecskerek
Nagykikinda
/sites/default/files/2020-03/kikinda_0.jpg
/nagykikinda
Óbecse
/sites/default/files/2020-03/1_0.jpg
/obecse
Óverbász
/overbasz
Pancsova
/sites/default/files/2020-03/pancsova_0.jpg
/pancsova
Sóvé
/sites/default/files/2020-03/sove_ravno_selo_village_street_and_protestant_churches_in_1925_0.jpg
/sove
Szabadka - Püspökség
/sites/default/files/2020-03/szabadka_0_0.jpg
/szabadka-puspokseg
Tiszaistvánfalva
/sites/default/files/2021-01/K1_Kirche_Jarek_Bild_von_Mama-4fc00770.jpg
/tiszaistvanfalva
Törökbecse
/sites/default/files/2020-03/ujbecse_0.jpg
/torokbecse
Torzsa
/sites/default/files/2021-01/33521404.jpg
/torzsa
Újpázova
/sites/default/files/2021-01/%C3%9Ajp%C3%A1zova.png
/ujpazova
Újvidék
/ujvidek
Verbász
/sites/default/files/2020-03/3.png
/verbasz
Versec - Fehértemplom
/sites/default/files/2021-01/Bela%20Crkva%20xxxx.jpg
/versec-fehertemplom
Zimony
/sites/default/files/2021-01/unnamed.jpg
/zimony
Zombor
/sites/default/files/2020-03/img_6034.jpg
/zombor

2021. december

H K Sz Cs P Sz V
29
30
1
2
3
4
5
 
 
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
 
 
Kövess minket
 

További Facebook oldalaink:

Bajsa Verbász Kúla

 

 

Lelki táplálék

Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Mutasd meg hatalmadat, jöjj segítségünkre! Istenünk, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!

 

Zsoltárok könyve 80, 2-4

Magyar Kormany