Az egyházközségek lelki vezetők nélkül maradtak. Ezek után úgy próbálták megszervezni egyházi életüket, hogy az eddig is szolgáló diakónusok szolgálatát vették igénybe a rendszeres felolvasásos istentiszteleteken. A keresztelések, szentségek kiszolgáltatását, egyéb szolgálatokat pedig a testvéri Református Keresztyén Egyház lelkészi karától kértek, akik a magyar evangélikus Agenda alapján végezték a szolgálatokat. Így Szabadkán hosszú évekig Póth Lajos református lelkész szolgált rendszeresen minden vasárnap. Nagybecskereken, Versecen és Fehértemplomon Lapis Károly, református lelkész, halála után pedig Marton Károly református esperes-lelkész gondozza az evangélikus híveket a mai napig. Verbászon és Ó-Becsén Rőhrig Gyula, halála után pedig Ó-Becsén Tóth Lajos református lelkész szolgál a református és az evangélikus hívek között. Kikindán pedig Botka József, római katolikus plébános végezte a gyülekezeti lelkészi szolgálatot az evangélikus Agenda szerint.
A Szlovák Evangélikus Egyház egyetlen lelkésze, esperese vagy püspöke sem járt sohasem a magyar vagy németajkú egyházközségekben, nem is szolgált ott, hiszen egy sem beszélte a nyelvet. Nem hívták a magyar egyházközségek képviselőit sem a konferenciákra, sem a zsinatra. Félretették őket.
Az egyház Ura azonban az 1971 és 72-es években teológusokat hívott el. Lelki vezetés hiányában a Lutheránus Egyházak Szövetségének akkori elnöke, éppen Juraj Struharik püspök adta meg az ajánlást, a Jugoszláviai Lutheránus Egyházak Szövetsége Szabályzatának 9.§ 1. és 2. pontja értelmében, de csak azzal a feltétellel, hogy Bratislavában lehet teológiai tanulmányokat folytatni, mert az LVSZ ott biztosít tanulmányi ösztöndíjat. Ezért kellett a magyaroknak is szlovák nyelven tanulniuk. A tanulmányok elvégzése után mindkét lelkész házastársával tért haza.
Így kezdődött el az egyház életében egy új fejezet.
A visszatérőket a Szövetség elnöke úgy informálta, hogy ők az ún. „Magyar Esperességbe” tartoznak. Ennek az esperességnek Karol Chalupka, kovačicai lelkész az esperese, ő a „magyar” esperes. Hogy ki és mikor választotta meg, nem tudjuk, valószínű, hogy Struharik püspök nevezte ki a végzett teológusok hazajövetele előtt. Az ún. „magyar esperes” magyar egyházközségekben soha nem szolgált. Esperességi közgyűléseket nem hívott össze, jegyzőkönyvek „szolgálati éveiből” nincsenek, de pénztárnoki könyvek, vagy más dokumentumok sem. A gyülekezetek világi vezetői pedig úgy informálták a hazaérkezett fiatal lelkészeket, hogy ők nem tudnak semmiféle magyar esperességről, hanem az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyházról Szerbiában-Vajdaságban, amelynek két egyházmegyéje van[1], bácskai(szabadkai) és bánáti(kikindai). A kérdésre, hol vannak az erről szóló dokumentumok? – Szabadkán és Kikindán a világi vezetők érezhetően nem mertek nyilatkozni, mert tartottak Struharik püspöktől, aki élt is az államhatalmi szerveknél elért hatalmával.
Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában - Vajdaságban létezését bizonyító dokumentumok, levelezések, az Alkotmány és Szabályrendeletek „rejtekhelyekről” kerültek elő a kutató munka során. Ami azt a feltevést igazolja, miszerint Sostarec szuperintendens előre sejtette a halála utáni történéseket[2].
