2.1. Történések az evangélikusság berkeiben

Az egyházi élet megszervezésének a kérdése nagyon aktuális lett mindjárt az I. Világháború után. A délen rekedt egyházközségek azonnal hozzá is fogtak egyházi életük megszervezéséhez. A korábbi Bács megyei egyházmegye Baja gyülekezetének kivételével teljes egészében átkerült a hajdani bányai egyházkerületből az új délszláv államba, most már a Vajdaságba.  Esperesével, Gustav Adolf Wagnerrel az élen folytatta korábban megszokott szolgálatát. Mivel azonban ez volt a legnépesebb és legszervezettebb egyházmegye, innen indult ki a további közös szolgálat megszervezése. Más egyházmegyék egyes egyházközségei is az új országban találtak hazára, mégpedig Bánát egyes területein, Szlavóniában, Baranyában és Szlovéniában. Ezek azonban a hajdani egyházmegyéknek csak töredékei voltak. Természetesen, ideális lett volna most egy protestáns vagy egy közös evangélikus egység megépítése, de ennek legnagyobb akadálya a térbeli szétszórtság és a nemzeti különbözőség volt. Noha az egyházközségek, egyházmegyék folytatták megszokott szolgálataikat, ugyanakkor mindnyájan szerették volna biztosítottnak látni az új Délszláv államban szabad vallásgyakorlásukat és egyben nemzetiségi jogaikat is.

Kezdetben az evangélikusok egy Közigazgatási Bizottságot választottak, melynek feladata az egyházi közigazgatás vezetése volt, az egyház megszervezéséig terjedő átmeneti időszakban.

Közben, a háború után létrehozott „Délvidéki Szlovák Nemzeti Tanács” Dr.Ludovit Mičátekkel az élen, a Nemzeti Tanács gyűlésein 1919. június 27-én és 1919. augusztus 28-án az egyház dolgairól, az egyház jövőbeli megszervezéséről is tárgyalni kezdett. Megállapítást nyert, hogy az új országban kevés számú szlovák van. Meg kell szerveződniük, mert ha együtt élnének másokkal, az eltűnés veszélye fenyegetne. Ezen a vidéken más népek számbelileg sokkal többen vannak. Az adott helyzetben meg kell őrizni az evangélikus hitet, az anyanyelvet és a szokásokat. Már nem fenyeget az elnémetesítés és az elmagyarosítás, ahogyan az a múltban volt.^[1] El kell tehát dönteni, mit és hogyan tovább. A Szlovák Nemzeti Tanács második gyűlésén Adam Vereš, a volt horvát-szlavón esperesség alesperese figyelmeztetett arra, hogy ebben a dologban óvatosan kell eljárni és nem kell sietni. „Mint szlovákok egységesek akarunk lenni és önállóan folytatni, de a hit dolgában ápolni kívánjuk a hit egységét, mert egy az Isten, egy a hit. A középkor papsága szétválasztotta a keresztyénséget, de a mi feladatunk az egy akol szolgálata, a keresztyénség egységén.”^[2]

Pavel Mandáč Petrőcről (Petrovac) felszólalásában annak a véleményének adott hangot, hogy ellenzi a továbbiakban a magyarokkal és a németekkel történő egyesülést.

Ján Čaplovič egyezett Verešsel abban, hogy egyházilag egységesen kell fellépni külsőleg a hatalom felé, de az igazgatásban most már az önállóságot szorgalmazza. Felhívta a figyelmet arra, hogy a napokban a szlovák egyházközségekben, különösen Bácskában Branislav Igor Štefánik bácskapalánkai lelkész röpcédulája köröz, „Felhívás a szlovák evangélikusokhoz az S.H.S. királyságban” címmel. A röpirat a mellett áll ki, hogy a szlovák evangélikusok hozzanak létre - tehát a már meglevő bácsi egyházmegye keretén belül - egy „önigazgatású, független, önálló szlovák evangélikus nemzeti egyházat, amelyhez minden jugoszláviai szlovák tartozna. Csak szlovákok. Mások hagyjanak békén! Mi senkinek sem kívánunk rosszat. Sőt, Isten kegyelmét és boldogságot kívánunk minden népnek és nemzetnek. De mi már csak magunk a saját emberségünkből akarunk élni és megélünk...”^[3]

Dr.Mičátek azt javasolta, hogy az egyházközségek először mondják ki, hogy önállósulnak, mert minden hatalom az egyházközségekből ered. Ezt a javaslatot támogatta J.Čaplovič is, aki egyben követelte egy központi bizottság megalakítását, amelynek a feladata lenne az egyház kérdésének a megszervezése.

Karol Medvecký, szelencsei lelkész, aki hivatalában Bácskában a legidősebb lelkész, felhívta az 1920. június 4-én kelt levelében a bácskai szlovák egyházközségeket, hogy összegyházi közgyűlést hívjanak össze, ezen az önállósulásért foglaljanak állást és alakítsanak egy önálló szlovák esperességet. A jegyzőkönyv másolatát el kell küldeni a bácsi, eddigi közös esperességnek. Ez meg is történt.

Gustav Adolf Wagner esperes a történtek kapcsán felhívással fordult az esperesség minden egyházközségéhez. A tárggyal kapcsolatban a suboticai (szabadkai) Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház közgyűlési jegyzőkönyvében, 1920. augusztus 22-én a rendkívüli közgyűlés I. napirendi pontjában a következőket olvashatjuk: „Korossy Emil lelkész bemutatja az esperesség felhívását a tót esperesség felállítása ügyében. Hozzászólások után a közgyűlés egyhangúlag az alábbi határozati javaslatot fogadja el:

Egyházunknak az új államhoz való viszonya ez idő szerint még nem ismert. Mindaddig, míg e viszony megállapítva nincsen, az eddigi egyházi szervezet megbontása:

1.) céltalan, mert az új egyházi Alkotmány bizonyára magával hozza az egyházi hatóságok revízióját,

2.) káros, mert az új egyházi Alkotmány kivívásáig, a hívőket idő előtt megosztva az egységben rejlő erőt áldozza fel. Épen ezért az egyházközség az előre nem látott fejlemények bevárását javasolja és a tót esperesség felállítását ez idő szerint nem pártolja.”^[4]

A Jegyzőkönyv magyarázattal is szolgál a döntést illetően:

XI. napirendi pont: Egyházközségünk 1920. augusztus hó 22-én tartott közgyűlésén az esperesség nyilatkozattételre való felhívására a tót esperesség felállítása ellen nyilatkozott attól tartva, hogy ezzel a protestantizmusnak a közjóra szolgáló ereje gyengülni fog. A szétválás megtörtént, a hívek egymástól eltávolodtak. A hívek közötti ellentétek eloszlatására a közgyűlés az alábbi előterjesztést kívánja az egyházi felsőbbséghez juttatni:

„A suboticai ágostai hitvallású evangélikus egyházközség fájdalmas megilletődéssel látja, hogy az evangélikus egyház a külvilágban romboló nemzetiségi ellentéteknek kaput nyitott, és már is szláv és nem szláv részekre tagozódott. A protestáns egyház mindenkor a felekezeti béke és a lelkiismereti szabadság fáklyavivője volt. Évszázados szenvedéseit az a meggyőződés enyhítette, hogy küzdelmeivel eredményesen szolgálja az emberiség haladását Krisztus országa felé.

A protestantizmust hivatása predesztinálja arra, hogy a világháború által ütött sebek gyógyításában, a megzavart világrend helyreállításában a maga felvilágosító, emberszerető munkájával részét kivegye. E küzdelemre való felkészülés az erők szétbontása helyett inkább annak szorosabban való egyesítését tette volna szükségessé.

A suboticai evangélikus egyházközség az egyházmegyében is jelentkezett nemzetiségi ellentétekkel, mint tényekkel kénytelen számolni. Ezért az egyház iránti törhetetlen ragaszkodása által indíttatva, szükségét érzi annak, hogy egyházi felsőbbségénél szavát hallassa és kérje, hogy az egyházi felsőségek hassanak oda, hogy a nemzetiségi érzékenység az egyház kebelében semmilyen intézkedéssel sehol megsértve ne legyen, nehogy további tagozódásra szolgáljon okul, s kéri továbbá, hogy a legfelsőbb egyházi hatóságok közeledjenek egymáshoz avégből, hogy a magukat különféle nemzetiséghez számító egyházközségeket szoros érintkezésbe hozzák. Nyissák meg egymás előtt templomaikat, tanácskozó és vallásos összejöveteli helyeiket, ápolják évszázados közös küzdelmeik emlékét és a közös múltra építve felebaráti szeretettel, erősítsék egymást a protestáns szellemben való közös munkálkodásra. Létesítsenek kulturális és gazdasági kapcsolatokat, őszinte nyíltsággal, jó akarattal és becsületes munkával rombolják le a túlhajtott nemzetiségi féltékenykedés által emelt válaszfalakat és a protestáns szellem erősítésével, szolgálják az emberiség tovább haladását és boldogulását.”^[5]

Természetesen, az esperesség többi, német-magyar egyházközségei is osztották az említett véleményt.

Mindennek ellenére, 1920. augusztus 24-én közös és egyben utolsó esperességi közgyűlésre került sor Újverbászon, melyen  Gustav Adolf Wagner esperes elnökölt, az esperességi felügyelő pedig Dr.Lelbach volt.

Minden bácskai egyházközség képviseltette magát ezen a közgyűlésen és ugyanott tanácskozást is tartottak. A tanácskozáson már csak, mint vendég volt jelen Gusztáv Adolf Wagner esperes. A tanácskozás előtt a megjelentekhez Igor Štefánik szlovák lelkész szólt, ismertetve, hogy az összes szlovák evangélikus egyházközségek Bácskában a közgyűléseiken elhatározták, hogy az eddigi közös esperességet felosszák és külön szlovák esperességet hoznak létre. További előkészületeket foganatosítanak az esperességi közgyűlés előkészítéséhez és esperességi vezetőség megválasztására. Elnököt kell választani ad hoc, aki ezt a tanácskozást vezeti és ideiglenes vezetőséget is szükséges választani. Egyhangúlag megválasztották Karol Medveckyt: aki „megköszönve a bizalmat, a tanácskozást olyan szavakkal nyitotta meg, melyet a német evangélikus testvérektől való búcsúzás hatott át. Mindenekelőtt szívélyesen üdvözölte, mint vendéget az eddigi esperest, G.A.Wagnert, kihangsúlyozva, hogy a szlovák egyház döntése, az esperesség szétosztása a jelen kor, a mai politikai helyzet terméke. A szlovák evangélikusok nevében hálás köszönetét fejezi ki és dicséri (az esperesség példás vezetéséért), ígérve, hogy különválva is a német testvérekkel mint egy vallás testvéreivel szeretetben kívánnak élni.”^[6] Arról is szólt, hogy a kettéválás fontos oka az is, hogy nemcsak az istentisztelet, hanem az egyház és az esperesség irányításának is a nép nyelvén kell történnie. Általában az adminisztráció és az esperességi közgyűlések a szlovák és a német hívők számára nem érthető nyelven lettek tartva, ti. magyar nyelven, a régi hazában. Ám  „a mi egyházi életünk teljesen szlovák kell hogy legyen, hogy megerősödjön benne a nemzeti öntudat.”^[7] Meghatározták, hogy az egyházközségek 1920. szeptember 12-ig leadják szavazataikat az esperesre és az esperességi felügyelőre, hogy az ideiglenes elnök össze tudja hívni a megszervezendő és egyben első szlovák esperességi közgyűlést Petrőcre (Petrovac). Az említett közgyűlés 1920. szeptember 29-én volt Petrőcön.  Az egyházközségek többsége szavazatát Samuel Starke, petrőci lelkészre adta le, aki le is tette az esperesi esküt.

 

 

Sajnálattal kell megállapítani, hogy a több évtizedes fennállás után az esperesség szétvált, nyelvi alapon szlovákra és német-magyarra. Ez utóbbihoz tartoztak természetesen a magyar, vagy közös magyar-német egyházközségek is.

A megszakított fonal azonban tovább szakadt:

Bánátban 1920. október 27-én az eddigi közös esperességet is felosztották szlovák és német esperességre.

Az említett esperességek mintájára Szerémségben is megalakult a szlovák evangélikus esperesség. Ez 1921. március 20-án történt az evangélikus egyházközségek ülésén Stara Pazován.