Az új délszláv állam megalakulásakor a Délvidék tisztán német ajkú települései már nem léteztek többé. Vajdaságban, ahol a Délvidékhez viszonyítva legnagyobb volt a német lakosság létszáma, teljes egyházközségek tűntek el, semmisültek meg a hívekkel és a templomokkal együtt. Német evangélikus hívőket tehát csak azokban az egyházközségekben találhatunk, ahol eddig is együtt éltek a magyarokkal, és sajnos a még mindig meglevő gyűjtőtáborokban. 1946 elejétől kezdve a németek kikölcsönözhető munkaerőt képeztek, napi 50-80 dináros napszámért. 1947-48-ban a lágerokat fel kellett oszlatni, de a volt foglyokat további ún. három évi „szerződéses munkára” kötelezték. Ezek után a Vörös Kereszt nemzetközi szervezetének ismételt közbenjárására fennállt annak a lehetősége, hogy a szerződéses munkának eleget tevő németek családi kötelékben Németországba vagy Ausztriába távozhattak, de a jugoszláv állampolgárságból tetemes összegért ki kellett őket váltani.
A magyarság létszáma is erősen megcsappant. Akik maradtak, folytatták életüket és szolgálatukat, szülőföldjükön, a Vajdaságban.
1945-ben, a körülményekre való tekintettel az egyház megnevezéséből szükségszerűen el kellett hagyni a „német” nevet. Az egyházi életet viszont folytatni kellett tovább, sőt a megmaradt magyar és magyar-német egyházközségek életét intenzíven újra kellett szervezni, tekintettel az óriási kihívásokra. A legkorábbi dokumentumokon a Magyar Evangélikus Egyház Jugoszláviában nevet, és az Evangélikus Keresztyén Egyház nevet találjuk, valószínűleg átmeneti megoldásként, az egyházra vonatkozó új állami törvények és szabályrendeletek megjelenéséig. Az egyház élén Sostarec Ferenc szuperintendens, eddigi szabadkai főesperes állt.
1946-ban a szuperintendens körlevelére válaszolva Csepcsányi István nagybecskereki lelkész a következő tájékoztatást írja: „Konecsny Sándor esperes már összehívta a bánáti lelkészeket és gyülekezeti felügyelőket rendkívüli esperességi közgyűlésre Kikindára. Már Szabadkán is meg kellene tartani és csak utána van értelme az Egyházi Közgyűlés megtartásának. A jogász értesített, hogy az új egyházi Alkotmány jogilag rendben van és megbízásod értelmében az elnökségi összejövetelen megvitatjuk. A jogász azt javasolja, hogy az Egyház nevéből a „magyar” megnevezést ki kell hagyni, mert szemet szúrhat az állami szerveknek. Ő az „Evangélikus Keresztyén Egyház” megnevezést javasolja.”[1]
Az Ágostai Hitvallású Német Evangélikus Keresztyén Egyház, tehát, nevéből a „német” szó elhagyásával mint Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában folytatta tevékenységét tovább.
A németajkú esperesek és lelkészek közül egyetlen egy sem maradt az egyházban, így a teljes szolgálat a megmaradt magyar lelkészi karra hárult. Első és legfontosabb feladat tehát a folyamatban lévő templomrombolások megállítása volt.